Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Én kifogok menni, az már biztos"

2018.11.08

 

A válogatóról továbbra sem szeretnék véleményt írni, fölöslegesnek tartom az ismétlést évről évre ebben az intervallum részben! 

Beérett idén is az X-Faktor gyümölcs és megkell hadjam, az elmúlt évekhez képest idén nagyon sok meglepetésben volt részem. Többek közt van három abszolút kedvenc versenyzőm, akik piszok tehetségesek. A mentorok is javítottak a műsorban való viselkedésükön, nem beszélve arról, hogy eddig az nem igazán fordult elő, hogy bármelyik zsűri taggal egyetértettem volna, de idén meglepően sokszor a véleményüket helyben hagytam. Remélem ez így folytatódik ebben az évadban, egészen a döntőig! Top 3-as Csányi Rita, Zdroba Patrik és Stolen Beat zenekar (duó). Szeretnék Gratulálni és nagyon sok sikert kívánni nektek! Döntőben van a helyetek, ez nem kérdés, mert "ilyen tehetséges embereket nem engedhetünk el, csak úgy … " . Hajrá! Hajrá! Hajrá! 

 

manson1.jpg  

 

Továbbá meglepő, hogy egy színművész egy tehetségkutatóban megjátssza magát és felvegye a kétszínűség álarcát. Egyszerűen ki nem állhatom az ilyent, sőt nem kevésbé rongyrázós gayLady!

balog-jano-nem-ert-egyet-mentoraval-ezert-atadna-a-helyet_image_558f8732cf35dbdac8c1cf72083b_16-9.jpg

 

Balog János azt mondta Klaudia Radiczva versenyzőnek, hogy " Én ki fogok menni, az már biztos!", - ugyanis ha figyelmesen megnézzük és hallgatjuk a székes feladatban, jól hallható is. Aztán másodpercekkel később, amikor Radics Gigi utolsó lehetőségként felajánlja, hogy üljön vissza, mert Klaudia így sem úgy sem fog széket kapni, akkor az ellenkezőjét tette, visszaült. Természetesen meg is magyarázta tettét, hogy ha így sem úgy sem kap semmit Klaudia, akkor minek harcoljon?  --- ez eddig mind szép és jó, csakhogy a pszichológia ezt úgy veszi, hogy ígéret aztán füstbe ment terv.... Nem beszélve arról, hogy kutyából nem lesz szalonna, s ha lesz is, csak kutyaszalonna. Aki egyszer feladta volna a versenyt egy másik versenyzőért, az máskor is cserben fogja hagyni a mentorát, élő show-ban a nézőket, rajongóit (már ha lesznek) és a szavazóit. 

Idén azt gondolom, hogy részleteiben is fogom figyelni az X - Faktor kibontakozását, eddig csak néztem a műsort, de most figyelni fogom. Szemem rajtatok és nem menekültök. Jön a mentor ház intervallum és nagyon izgulok, és ti?

egyik kedvenc produkcióm: 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Facebook

(Jozsef Balogh, 2018.11.10 09:49)

Nem tetszik ...