Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szülők reménye!

2017.04.12

A szülők remélik, hogy lányuk hazatér

Bebatyuzott szerelem

​Egy hete eltűnt egy lány. Mivel már nagykorú, nem keresi a rendőrség, a polgárőrség, legfeljebb a Csellengők című televíziós sorozat. A szomszédok egyébként úgy tudják, elutazott. Jó messze, vagy százötven kilométerre, a nővéréhez, akinek - nagycsaládos lévén - elkel a segítség.

​Emese (nevezzük így) egy szál ruhában vette nyakába a világot, s vele együtt a világ fájdalmát. A határozott, huszonkét éves nagylányból egyszerre tétova, bizonytalan kislány lett. Az ok egyszerű. Szerelmes. Reménytelenül és nagyon. S mivel szülei szerint nem való egy "csak" szakmunkáshoz, ezért daccol a világgal.

​- Eltiltották tőlem Pétert, egyszerűen nem találkozhattam vele. A szüleim minden órámról, percemről beszámoltattak. Elegem lett. Döntöttem, a magam lábára állok - sorolja halkan Emese, aki most munkát, s vele együtt albérletet keres. - Már visszajelzést is kaptam - folytatja. - Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretném, vasárnap délután egy péküzemben kezdek.

​Elnézem ezt a törékeny, majdhogynem vékonydongájú lányt és sehogy nem fér a fejembe a pápai gimnáziumi év halasztása, a kenyérdagasztás és vele együtt a fizikai munka. A szerelem azonban mindent legyőz. Mindent? Vagy mindent eltemet?

​- Nem búcsúztam el, csak a családsegítősöktől megüzentem, ne aggódjanak, jól vagyok - tuszkolja vissza könnyeit Emese, aki mint elárulja, összesen kétszáz forinttal járja a várost. Egy Győr környéki menhelyen húzom meg magam. Egyelőre itt addig lakhatok, míg az első fizetésemből egy bérelt szobára nem futja...

​Hogy a szerelmes szívű lány miért nem költözött Péter szüleihez, külön történet. Hely nincs, meg azután mit mondanának a faluban? A fiatalok előtt az élet, várjanak vagy oldják meg kompromisszummal a dolgot. Igen ám, csakhogy békekötés nincs, mint ahogyan Emese szülei nem fogadják el Pétert olyannak, amilyen.

​- Nem érdekel, ki mit mond - szögezi le határozottan a lány. - Szeretem Pétert és kész. Tőle senki és semmi nem választhat el. Ennyiben maradunk a jelenleg hajléktalan lánnyal, aki elszántan küzd magáért, kettejükért, szerelmükért.

Kétségbeesett szülők

 

​Szakadó esőben érkezem a Pápa környéki kisfaluba. Az ember gyűlésen van a városban. Emese édesanyja sír, amikor a lányát említem. Mint mondja, hét napja már orvos injekciózza. Nehezen viseli, hogy a lányuk egyszerűen faképnél hagyta őket. Mindketten hatvan év felettiek pedig már, úgyhogy vigyázni kellene a ketyerére.

​- Mindent, de mindent megadtunk neki - sírja el magát a galambősz hajú asszony. - Mégsem volt neki elég.

​- És a fiú? Találkoztak már vele? - puhatolódzom, de mint csakhamar kiderül, hiába.

​- Nézze, más a család, nem valók ők mi hozzánk - vágja rá. Nem is tudom, mit akar ettől a lánytól, elvette még az eszét is! Voltak itt a családvédelmesek is, nyugtattak, ne aggódjak. A nagylányom is csak azt hajtja, Emese jó helyen van. Ma pénzt adtunk fel, holnap csomagot adok postára. A nővére majd eljuttatja valahogyan hozzá. Az sem volt állapot, amikor itthon volt a lányunk, húszezres telefonszámlát csinált. Egész nyáron nyögtük, csakhogy fizetve legyen. Ruhák kerülnek elő a szekrény mélyéről, meg divatkatalógus, amiből Emese rendelt. A szülők fizették. Állást is kapott volna helyben. Úri állást, mint gyors- és gépíró, de a lánynak nem kellett. Ehelyett abbahagyta a levelező tagozatot, szülei szerint pedig a családi háznak is hátat fordított.

​- Rémálmaim vannak, mióta a lányom elment és mégis visszavárom - mondja szemét törölgetve az asszony. - Ha találkozik vele, okvetlen mondja meg - csapódik be utána az ajtó és két kutya csaholva szalad utána.

Részlet a Látlelet könyvből.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.