Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Alföld

2017.06.09

Az alföld a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe. Teljesen más mint a Kárpátok fenyves, vadregényes tája. Petőfinek világa a tengersík vidék amint meg is írja:

"Mit nekem te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vadregényes tája!

​Tán csodállak, ámde nem szeretlek,

​S képzetem hegyvölgyedet nem járja."

Gondolatban túlrepül a földön, felhők közelébe és megtekinti a délibábos ég alatt kolompoló Kiskunságnak száz kövér gulyáját, a hosszú gémű kutat. Ott található a széles vályú a méneseknek nyargaló futásával. Zúg a szél és körmeik dobognak, nagy kurjantásuk és ostorok pattogása hallik. Ahogy repül odafent, tekintetébe akad a tanya, az aranysárga búzatábla mely már kalászos. Petőfi szerint a kalászos búza:

"...

​S a smaragdnak eleven színével
A környéket vígan koszorúzza."

Az esti szürkületben megpillantja a nádast ahonnan vadludak bújnak elő és ijedve kelnek légi útra. Petőfi nem áll meg és tovább repül, mert szükségét érzi ennek, s a tanyákon túl a puszta mélyén magányos és dőlt kéményű csárdát talál. Ide térnek be a szomjas betyárok, akik Kecskemétre mennének a vásárra. A csárda mellett van a nyárfaerdő mely

"...

​Sárgul a királydinnyés homokban;

..."

Ide fészkel a visító vércse gyermekektől nem háborgatottan. Megkapható a bús árva-lányhaj vagy a sárga gyermekláncfű, de kék virága a szamárkenyérfának is ott virul és tündököl. A déli nap hevében oda térnek pihenni a tarka gyíkok. Petőfi látja a messzi távolban, hol az ég a földet éri, a gyümölcsfák orma leskelődik. "Megettök", mint halvány ködoszlop egy-egy város templomának tornya látható. Petőfi közismert versének utolsó szakaszában azt kéri, hogy:

"...

​Itt boruljon rám a szemfödél, itt

​Domborodjék a sír is fölöttem."

Bessenyei György az alföldet úgy látja, mint a parasztok élőhelyét. Egyszer Tisza partján ébred, s látja, hogy

"...

Az álmos természet végtére megindul,

Élő fiaival munkájára mozdul."

A nap sugara terjeszkedése oly mértékű, hogy a holdat és a csillagokat tengerbe hajtja. A nap kezd ragyogni fényes világával, kacagni kíván minden, melynek nagy lármája elkezdődik renden:

​​"Zendülnek az erdők sokféle hangokkal,

​Szólnak madarai a víg vadászokkal."

A kopók jajdulnak, a kűrt hangja szól és az élő fák sírnak, mert "faldos" ott a fejsze. Vizeken halász dudorászik és hajója harsog. A rétekre sok marha baktat, szájok a fűbe széjjel harácsolnak és köztük furulyája zendül pásztoroknak. Az alföld "élő lármáját" csendesen hallgatja a Tisza és "higgadtabban" a Duna. A Tisza nem csak csendesen tűr, de vígan turbékol, mert a páros gerlicék szép lármát csapnak nagy csacsogásukkal. A levegőben a darvak is és a hattyúk is repülnek, puska szóra, sok aláhull. Bessenyei azzal a gondolattal fejezi be versét, hogy:

"...,

Ilyen a hely, ahol életre születtem,

S e nagy természetnek férfi tagja lettem."

Ady Endre a Dunát vén rókának nevezi, szerinte vize sápadt, árnyas és szörnyű. Az öreg árnyakat hozza magával az alföldre. Véleménye merően eltér az előző két költőtől, Ady azt a véleményt osztja, hogy a Duna

"...:

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohase látott."

Az alföld két folyó közti róna képe, mely szép és csodálatos. Szeretni való táj, mert az állatvilág és az itt élő emberek hangos zaja olyan sokat nyújtó, mégis lakói szegények. Ezen a tájon minden megtalálható csak nyitott szemmel kell járni a természetben, különösen az alföldön, a "Magyar Alföld"-ön.    

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.