Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az igazság pillanatai

2016.07.12

wass-albert-ajandektargy-1-1-.jpgWass Albert 1908-ban született a Kolozsvár melletti Válaszúton a Bánffy kastélyban. Grófi címet 1744-ben kapott a családja Mária Teréziától. Több diplómás író és költő, aki tanult Kolozsváron, Debrecenben, Hohenheimben, Párizsban, Sorbonne-on. Író, költő s nem utolsó sorban erdélyi volt. Nem antiszemita és nem háborús bűnös. Fia, Czegei Wass Huba írta:

" Szíves tudomásukra: Wass Albertnek soha nem volt olyan fényképe, amelyen Hitlerrel kezet fogott, tekintettel arra, hogy ő azt az embert és tanításait mélyen megvetette. Én vele nőttem fel, tehát tudnom kellett volna ilyen fotóról. Ha mindaz igaz lenne, amit Kunstár Csaba a Szimpátia a Sötétséggel című cikkében (ÉS, 2005/5.) állít - én soha nem nyertem volna felvételt a West Point Katonai Akadémiára, és nem lehetett volna belőlem dandártábornok az USA hadseregében. Ez kizárt lett volna, ha csak egy igazságtöredék lenne az ön állításaiban! "

" A hírhedt 1946-os bírósági pert, mely Wass Albertet a távollétében ítélte el, tüzetesen átvizsgálta az USA Igazságügyi Minisztériuma 1978-ban, és hivatalos jogi szakértők szerint egyértelmű volt, hogy politikai koncepciós perről van szó. Mivel egyetlen bizonyíték nincs alátámasztva apám ellen, ezért nem indított ellene eljárást sem amerikai, sem európai kivizsgáló bíróság. Nincs hiteles szemtanú! Előre kitervelt, megjátszott, megvett tanúskodásban viszont nem volt hiány. Ezért mi nem is Wass Albert rehabilitálását tűztük ki célul, hanem annak a korrupt rendszernek a felülvizsgálatát, amely még mindig fenntartja a háborús bűnös vádat - igazságtalanul. Tehát nem Wass Albert felülvizsgálata a kérdéses, hanem a nemzetközi joghoz mérve megalapozatlan, a hamis ítéleteket elfogultan osztogató törvénykezést kell kritikusan mérlegre tenni és hatályon kívül helyezni. Apám csak egy azok közül, akiket törvénytelenül ítélt el a sötét korszak ama "népbírósága. "

9922301-1-.jpg

" Wass Albertnek nem volt mit titkolnia: egy író nem rejtheti véka alá meggyőződéseit. "

" Nem véletlen, hogy írásainak népszerűsége nő: ma is megszólítja az embereket, bármilyen élethelyzetben is legyenek. Műveinek hőseit a judeo-keresztyén etikai értékek vezérlik. Az ő szemében soha nem az esett ítélet alá, hogy ki milyen fajtához, néphez, osztályhoz, vallási felekezethez tartozott, hanem az egyén szavai és tettei kerültek mérlegre. Elítélte azt a magatartást, mely önző előnyöket kovácsolt más fajok, nemzetiségűek, felekezetűek rovására - legyen az magyar, német, román, zsidó egyed, aki ezért kritikát érdemel. Véleménye szerint az a rendszer, mely ezt a magatartásformát engedélyezi, bukásra van ítélve. Ugyanakkor, mélyen együtt érzett a szenvedőkkel és az emberi jogaikban megalázott kisebbséggel. "

" Mindezt azért mondtam el, hogy világosan feltárjam: ilyen volt Wass Albert. Szerette nemzetét, de nem volt képes más nemzetek, fajok, vallások gyűlöletére. Elutasítom azt a hamis állítást, hogy Wass Albert a hungarista mozgalomnak híve, támogatója, elkötelezett harcosa lett volna - nemhogy ötven évig, de egy napig sem! Ő azzal a szellemiséggel nem tudott azonosulni. Természetesen, ha irodalmi vagy nemzeti témájú cikkek megírására kérték fel az emigrációs magyar újságok, ő ezt magyar népe és Erdély ügyének szolgálatában vállalta. Ő elsősorban író volt, keresztyén volt és hazafi volt. Ha valaki ezekben a kérdésekben vitatkozni akar, akkor elvárjuk, hogy mutassa be a bizonyítékokat, melyek ezeknek az ellenkezőjéről szólnak. Kihívom vitára azokat, akik hiteles bizonyíték hiányában felelőtlenül beszélnek arról az emberről, aki nemcsak hirdette, de élte is azt, amiben tiszta szívvel és rendületlenül hitt. "

 Magas rangú tisztként Wass Albertet is elítélték Romániában, mint háborús bűnöst, de mivel időközben Amerikába távozott, hiába kérték a kiadatását onnan, mert Amerika megtagadta ezt és saját kivizsgálást indítva az ügyben, végül ejtették a vádakat. Ilyen szempontból szerencsés volt, hiszen ezidőben ítélték el Ion Antonescut is, ugyancsak mint háborús bűnöst, de őt a Szovjetunió haza küldte és ki is végezték - a kérdezettek közül valaki felhozta ezt a párhuzamot ... kiemelve azt is, hogy ha Antonescut nemzeti hősként tisztelik, érthetetlen, hogy Wass Albertet illetően miért oszlanak még mindig meg a vélemények ... Ami az antiszemita voltát illeti, ez inkabb alaptalan vad, megbélyegzés volt, ami nem abból fakadt, hogy mit tett, hanem, hogy mit nem volt hajlandó megtenni ...

 

maxresdefault-1-.jpgNagyon fontosnak tartom, hogy tisztán lássuk ezt az ügyet, s ajánlom mindenkinek, s talán azoknak a zsidóknak akik erőszakosan álllítják a maguk által kitalált megbélyegzést, hog olvassák el a leghíresebb könyveit Wass Albertnek, Kard és kasza ( ahol megjegyezném, hogy az író aként gndolta, hogy egy hazát karddal lehet visszaszerezni, de kaszával lehet megtartani ), Tizenhárom almafa, A funtineli boszorkány, Adjátok vissza a hegyeimet!, A rézkígyó és még sorolhatnám a többbit és persze a verseit, s a legismertebbet az Üzenet haza című versét, lélegzetelállító, gyönyörű, magasztos és egyedi!

Egy nagyon kedves barátom szerint némelyik könyve, " balzsam a léleknek ", főleg ha távol él az olvasó a hazájától!

Összegezve tehát röviden és tömören itt van, hogy ami történt, az 99%-ban csak alaptalan vádak voltak, megbélyegzések és ezt nagyon szépen elültették sok emberben, már aki kapható volt erre, mert ma könnyebb gyűlölni valakit, mintsem eismerni az igazságot és megérteni, elfogadni a másikat és elismerni! !!!

   Hiteles életrajza itt olvasható:

http://www.wassalbert.eu/arhiv/wasalbert/rola/Wass_Huba_-_Wass_Albert_bovebb_eletrajza.pdf

 

heartKöszönöm szépen!heart 

heartkissheart

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pinkóc

(Hajdú Ildikó, 2016.07.12 19:26)

Imádom, minden könyvét olvastam... :)

Bécs

(Tschongor Attila, 2016.07.12 14:36)

Aki annyira begyepesedett és agymosott, azok ne olvassák el a cikket, csak olyanok akik nyitottak és elolvasás után elgondolkoznának mi is az igazság és külön gondolok itt azokra a zsidó személyekre, akik képtelenek túllépni azon, hogy tévedhettek és tévednek, ... na erről ennyit. El kell fogadni a valóságot és nem biztos, hogy az az amit teoriában felállítottak a zsidók! Az az igazság, hogy első kézből tudom, hisz velem történt meg, hogy nekem egy zsidó azért nem hisz, mert nem vagyok zsidó, de ha egy zsidó mond valamit akkor azt elhiszi, függetlenül, hogy igaz vagy sem amit mond. Én addig kedves és aranyos keresztény voltam, míg nem álltam melléjük egy hazugságban és ezt nevezik ők elfogadásnak és toleranciának. Nos én hazugság mellé nem állok és ha ezért diszkriminálnak a zsidók egy része, akkor tegyék, önmagukat járatják le ( amúgy igen diszkrimináció ért bizonyos izraeli zsidóktól )!!! Ez a szégyen rájuk ... S ELNÉZÉST A KIVÉTELEKTŐL, ITT CSAK NÉHÁNY VAKON ÉLŐ ZSIDÓRÓL VAN SZÓ!!!