Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Befalaztak két csövest!

2017.04.09

​Ugyan hol húzhatná meg magát a dermesztő hidegben az, akinek se kabátja, se lakása, csak az utcán tengődik? Feltöri az üres lakást, beköltözik a már bontásra ítélt, ütött-kopott romházba. És vár. Segélyre, egy lityi borra, meg a jó Istenre. Az égiek földi helytartója - a hajléktalanokat tekintve - az a szociális munkás, aki megkeresi, kikutatja, hol húzza meg magát az, akinek a nejlonszatyron, ampullásüvegen kívül nemigen van más kincse.

​A győri Híd  utcai sarokház helyén ma panzió üzemel. A kényes vendégek előtt azonban akadt idő, amikor mások laktak a környéken. Két nehéz ember, akik közül Tibor már nem él. A történet mégiscsak velük együtt történet, s számomra - akárhányszor járok arrafelé - mindig csak a két befalazott ember története marad.

​Kívülről támasztották a falat nagy reményekkel. Szerencsére már kívülről. Szájukban egyre fogyott a cigarettavég, veszettül harapták a füstöt, mint valami mennyei mannát. Zavartan méricskéltek, csak akkor oldódott a nyelvük, mikor halkan megjegyeztem: kipróbálnám a lyukat, szóval bemásznék. Mutatták, hogy a téglacsontokkal körbevett üregen át találtak egérutat a menekülésre, ami csak látszatra sima. Mire a dongalábú Sz. Tibor kimenekítette magát, órák teltek el.

​-Múlt ősszel fagyott el a lábam, azóta is költözni kell - mondja a negyvennégy éves férfi mankóját támasztva. - Háromszor voltam kint a hajléktalanszállón, nem szerettem azt a sok csavargót. Nekem ne mondja senki, mit kell csinálni, nem szeretem a kényszert - dünnyögi.

​-Itt este lefeküdtünk, beboroztunk, de legalább békén hagytak minket. Azt már társa, K. János jegyezi meg hogy a bor meg a rongyos paplan mellett jókora, kövér patkányok tanyája a romház. Azon a befalazás előtti napon sem mulatták másként az időt a szokásosnál, csak talán egy kicsivel többet ittak. Lefeküdtek hát a bontásra ítélt ház egyik zugában, s másnap reggel hiába keresték a kijáratot. A téglák hallgattak, a friss malter épphogy megkötött a falazott ajtók, ablakok nyílásaiban. Embereink persze megérezték, csapdába kerültek. Hajlékot kaptak a fejük fölé, erőszakkal. Határoztak: lyukat kaparnak a meneküléshez, az újbóli, szabad élethez.

- Nyolc évvel ezelőtt még nyugati autókat hoztunk be, jó üzlet volt - méricskéli komolyan Tibor a mankó végét. - Még a jogsim is meglehet valahol, egy kocsmában hagytam ott egy lityi borért. Azóta sem "válthattam" ki, kicsi a nyugdíj, meg aztán azt sem tudom, hogy jutok majd hozzá. Addig is a társam kisegít, kötözi a lábamat, mert azt állandóan nedvedzik. Két szakmám van, csak hát ilyen roggyant egészségi állapotban nemigen tudnék dolgozni. Pedig hiányzik a tisztességes élet, a munka, meg a család. A lányomról is csak keveset tudok. Ha most látna, biztosan elsírná magát szégyenében.

János valódi csőlakó. Nem hippi, nem csodabogár, egyszerűen így érzi jól magát a bőrében. A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó-parancsnokság épületével szemben van a tanyája - már csak akkor, ha ordító a decemberi fagy. A melegvíz-cső jó, a melegvíz-cső melegít, olyan, mint a kályha... K. János munkanélküliként vált hajléktalanná. Egy évig a Győr határában lévő likócsi hajléktalanszállón élt, azután úgy döntött, önállósítja magát. Jövedelempótló támogatást kap a győri önkormányzat szociális irodájától. Az összeg nincs hétezer forint, ám beosztja a pénzt: mi több: segít kétmankós barátján. János legföljebb reménykedik, hogy enyhe lesz a tél, nem kap valami nyavalyát az utcán. Egyelőre nem akar semmilyen szállóra költözni, most még úgy érzi, megoldja gondjait. A győri, Stromfeld úti népkonyhára naponta két meleg ebédért mehet.

​A hajléktalanszálló igazgatója nyugodt ember. Szép szóval magyarázza a két győri "Kőmíves Kelemennek" - ahogyan már új nevet is nyertek, bár a ballada szerint Kelemennét falazták be Déva várának falába, de hát ez kicsiség -, hogy szívesen látná őket ismét Likócson, a szállón. A hajlék és a meleg étel mellett állandó orvosi ellátást is kapnának, s nem kellene nap, mint nap birkózniuk faggyal, a fájós láb miatt meg a jajjal. Az ész, a jó szó győzött. Egy időre kiköltözött a két ember a Segítőházba. Ám nem sokáig élvezték a gondozók vendégszeretetét. Képtelenek voltak elfogadni a házirendet és a szabályokat, így a csillagos ég, a dermesztő éjszaka újra várta őket.

Idézet a Látlelet könyvből.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.