Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékszem

2017.11.02

​Akármerre indulok, sírás fojtogat.

Emlékszem szeretteimre, szívemmel-

Lelki szemeimmel, mélységével.

​Viharokkal szemben, testem remegésével.

 

Késői üzenet, most mondanom,

Szeretet és hiányérzet marja létem.

Emlékszem mindenkire, lángolok,

​Könnyes szemem fáj, így írok - harcolok.

 

​Életet jelentő bölcső után a sír majd befogad,

De tudom ott a másik oldal, engem vár.

​Van még időm, szemem a semmibe réved,

​Itt vagyok, kábult szívem, békére vár. 

 

Uram segíts, hogy szolgáljam örök fényed.

Álmodik a tűz, álma gyönyörű, de fájdalmas.

Feledni nem lehet, emelj magadhoz, hatalmas,

Emlékszem, szeretni kell, mert nincs vissza út!

 

A jók mennek el, s az már örök emlék idebent,

A senki földjén nem ölel két karja senkinek,

Emlékszem, hisz sokan elbúcsúztatok odakint,

S hihetetlen, hogy nem láthatom mosolyotok.

 

Emlékeim által újra s újra itt vagytok velem,

Őrangyalok vagytok, számítva jösztök hozzám,

Csendesen, visszavárlak titeket, ha valami van,

Mert egy életen át, bármi van, éljetek a szívemmel!

 

Gyertyák gyújtása helyett költészetbe merülök,

Ami nem örök, az mind mulandó, veszendő.

Emlékszem, az emlékezés örök körforgás,

​A feltétel nélküli szeretet, a költészettel örök.   

​Így halljátok meg szívem dallamát, énekét,

Egyetlen szív, egy csillag fájó üzenetét!

 

Istenem, boldogságot fordíts részükre,

​Légy velük, adj új s új időt számukra.

​Én sírok, érzem-látom erre szükség van,

​ez segít, s nem szégyellem könnyeim!

(Tschongor Attila)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.