Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eurovíziós Dalfesztivál 2018

2018.03.06

dscn1067.jpg2018-ban is lesz Eurovíziós Dalfesztivál és eddig ismert dalokból válogatva megfogalmaznék néhány észrevételt.  Ismeretes az, hogy manapság nem elég egy jól megkomponált dal, egy remek szakmai háttér és egy jól képzett hang, szükséges egy bizonyos látványvilág ami megfogja a közönséget, a szavazókat, hisz az emberek 80 %-ka vizuális típus. A magyarországi képviselő dalt inkább startból nem jellemezném. Azt hiszem semmi nagy durranást nem okozott és nem is fog, hisz nagyon jó dal a maga műfajában, de sajnos a mezőnyben elvész. Igaz néhány dal nagyon plágiumszagú és hozzájuk képes kiemelkedő a magyar banda alkotása. Nekik gratulálok és sok sikert kívánok! 

Igazán meglepő volt, hogy tavaly aki második helyezés lett az ukrajnai nemzeti döntőn, idén felkérésre képviseli hazáját. A dal fokozott energiát közvetít és a felépítése nagyon tudatos művészre utal, tehetsége vitathatatlan. Melovin önmagában showelem a szemét tekintve, de ismerve a művészetét, igyekszik showt varázsolni a színpadra. Ő nem más mint:

​Franciaország érzelmileg gazdag, igazán szívmelengető dalt küld a versenyre. Igazi színfoltja az eseményeknek és az egyik esélyesnek tartott dal általam is. Remélem elér Európa szívéhez, lelkéhez. Nagyon fontos megérteni a dal mondanivalóját. Íme a dal: 

​Csehország igen táncos dalt versenyeztet, nagyon ritmusos és őszintén megmondom, hogy igazán egyedi a dal. Előzetesben azért megjegyezném, hogy ha a teve bekerülne az élő adásba, akkor az sokat dobna a produkción és igen izgalmas lenne, nem beszélve arról, hogy a jó minőségű dalhoz remek showműsor is kapcsolódna. Személyes véleményem szerint, esélyes a Top 3-asra. Én nagyon támogatom. Amit még fontos, hogy remekül van ötvözve a modern és a régi stílusú férfi külső jegyei. A zene hallatán a láb automatikus mozgásra serkent és a tapsolások egyszerűen fokozzák a dal fantasztikus hangulatát és hatását.

Moldova is igen ritmusos dalt választott, igaz a tavalyitól picit elmarad, nekem tetszik és igen ötletes, de sajnos már olyan, mint a jól bevált használatos mosószivacs. Nagyon nagy show kell kisérje a dalt, hogy a helyezése a Top 10-be fészkelje magát. A népzenei elemeket nagyon sokan keverték már a modern pop zenei elemekkel. Ilyen dallal korábban Moldova is próbálkozott. Akkor nem volt siker, de talán idén. Lássuk a dalt és hallgassuk meg:

 

​Románia is választott, egy nevesincs énekesnőt, aki kicsit messze esik az összes eddigi Romániát képviselő versenydaltól. Olyan slamposnak ítélném a dalt, annyira nem élvezhető, eddigi videófeltöltésekből az szűrhető le, hogy maga az előadó sem élvezi. Szakmailag nézve kötelességnek érzi ezt az egészet, pedig ha valaki igazi vérbeli művész, nem kötelességnek tekinti az éneklést, hanem alkotásnak, szerelemnek.

Málta dala kicsit olyan, mint a lecsó, van benne kicsi ez, kicsi az, meg amaz, a baj ott kezdődik, hogy minden alkotó eleme egy - egy másik korábbi euróvíziós dalból van kiemelve, megspékelve valami kis kottaváltoztatással. Nagyon bízok benne, hogy ezt a zsűritagok is észreveszik. A közönség és a rajongók nyilván könnyedén észreveszik, hisz elég egyértelmű. Én startból négy dalt kapásból tudnék említeni amire nagyon is hajaz. Hiányzik az egyediség és az egyéniség, arról nem beszélve, hogy szakmai hiányosságok észlelhetők és a hangi hibák nagyon könnyen hallani...

Montenegró lassú mélabús dallal képviselteti magát, de sajnos ici picit olyan Deja Vú érzést kelt bennem, hisz korábban volt egy szintén montenegrói dal, valahogy nem hasonlít, de mégis olyan érdekes. Ti kedves Olvasóim, hogy látjátok?

​Fehéroroszország dala nem lenne rossz, de az előzetes bemutató videón a világító ruha vagy az, ezt a hatást keltő jelenséget ismerjük korábbról is a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválról a Bulgária képviseletében éneklő Poli Genova showból. Az egész látványterv meg kezdve az orosz Sergey Lazarev 2016-os szereplésétől a svéd 2015-ös Måns Zelmerlöv-ön át ez egy nagyon jó kombináció, csakhogy nincs benne kreativítás. Elég összetetten nézem a dalokat, legyen a tökéleteshez közel, de ne legyen brazil méznyál. 

​Hasonlóképpen vélekedek az Egyesült Királyság képviseletében megismert SuRie daláról, mert ez is összetákolt dal, nagy komponálási munkát nem igényelt. Ezt valamikor megalkották, itt semmi más nem történt, hogy csak átmosták és kivasalták. Semmi extra. A hang is olyan, mint aki szenved és már alig bír kiabálni, visítani. A magas hangok összetévesztése a visítással nagyon sokak technikája. A másik észrevételem, hogy divat a macska fojtásának hatására hallatszó nyivákolás. 

​Az összes többi dallal kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni. Engem különösen nem érintettek meg, átlagosak vagy annál rosszabbak. Mindenképpen látnom kell az elődöntők produkcióit és a színpadi jelenséget, jelenlétet és akkor érdemleges véleménnyel is tudok szolgálni. Eddig nálam nagyon erős a francia és a cseh dal. Minden versenyzőnek sok sikert és ne felejtse el senki, hogy minden alkotásba belekell tennie az alkotó egy darabot a szívéből, a lelkéből, a gondolataiból, a kreativitásából. Legyen a dal és az egész színpadi jelenség és jelenlét egyedi, egyéni és élvezhető kölcsönösen. Találkozunk Lisszabonban a 2018-as Euróvíziós Dalfesztiválon egy jó kis portugál bor mellett és rengeteg dal "társaságában"! 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Vas megye

(Mikes Jácint Tóbiás, 2018.03.06 16:37)

A cseh dal mozgat meg legjobban, nálam ez a dal a favorit!