Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hét krajcár ( Móricz Zsigmond )

2016.08.21

11174695_1579601142314844_6600713595370369581_o-1-.jpg  ( képen én vagyok ) Móricz éppúgy megújítója a magyar prózának, ahogy Ady Endre a költészetnek. Új stílust, ábrázolásmódot honosított meg, forradalmasította a magyar epika hagyományos ember- és világképét.

Munkássága elválaszthatatlan népe sorsproblémáitól.

Népköltészeti gyűjtőútjai igazi egyetemei voltak, felnőtt fejjel újra bejárja gyermekkorának színhelyeit, emlékei társadalmi tartalommal telítődnek, tudatosodik benne, hogy a daloló-mesélő nép - szenvedő nép is.

Első írásaiban Jókai romantikus mesélőmódját, Mikszáth anekdotikus derűjét próbálja utánozni, kevés sikerrel.

Első, igazán átütő sikerű írása, amely egyszerre országos hírnevet is szerzett neki, a Hét krajcár című novellája ( karcolat néhány irodalomkutató és szakértő szerint ). 1908-ban keletkezett életének egyik legfájdalmasabb, legkeserűbb időszakában: kisfia halálakor.

Ady Endre olyan lelkesedéssel üdvözölte a fiatal írót, mint Petőfi Arany Jánost a Toldi megjelenése alkalmából.

Van az írásban egy kis mikszáthos anekdotikus mag is, de érezzük, hogy mégis másról, sokkal többről van itt szó. Először jelzi Móricz teljes azonosulását, a leereszkedés nélküli együttérzését a szegény, szenvedő emberekkel.

Az idill leple alatt feltárja a nyomort. Rengeteg élményanyag sűrűsödik össze ebben a kis epizódban. Nem önéletrajzi témáról van ugyan szó, de sok személyes élmény is kapcsolódik a novellában, hiszen Móriczban igen mély nyomot hagytak a prügyi nélkülözések évei.

A novella megszületésének körülményei folytán az élményanyag inkább tragikusnak mondható, mint kedvesnek. Mégis, alig találunk a magyar irodalomban játékosabban megírt novellát a Hét krajcárnál.

A bevezető rész önvallomásként hangzik. Elmélkedés a szegény emberek sorsáról. Az alaphangot már az első mondattal megadja az író: "Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni". Bármilyen legyen a sorsa, "szívből jövő kacagás is" hallatszik, bár igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, amikor inkább volna oka sírni. Bizonyításul saját gyermekkorára utal az író, amikor valóban kipróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is, az édesanya mégis "olyan édesdeden tudott nevetni, hogy könny csorgott a végén a szeméből". A hozzáragasztott félmondat - "s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta..." - már azt sejteti, hogy a kacagás valami tragikus tényt takar. Egy napszámos család tragédiáját, ahol a szegénység akkora, hogy az egész lakásban nem lehet találni hét krajcárt.

A krajcárok keresése vidáman indul. A mókás játék közben kacagások hangzanak fel. A párbeszédekben is nevetés bujkál, ezek gyermekien, naivan egyszerűek.

Szándékolt vidámságot, megjátszott jókedvet tükröznek ezek a párbeszédek. Az édesanya nagyon jól tudja, hiába keres. Hiába kutat. Mégis játszik a szavakkal és kacag. Miért? Talán, hogy a gyerek ne érezze meg belső keserűségét? Vagy önmagát is szeretné becsapni? Mert hátha mégis? Mi mást tehetne? S az, hogy ezt az egész szomorú - vidám történetet első személyben, mintegy visszaemlékezésként beszéli el az író, még inkább elmélyíti, növeli az elbeszélés hitelét, hatását. Az édesanya szavaival azt is beleszövi a játékba az író, hogy mire is kellene az a pénz: "Mert látod, mosni akarok, ahhozszappan kell, szappanra legkevesebb hét krajcár kell".

Itt nem jön, nem jöhet amesebeli csoda, amely mindent megoldana. Az író mégis játszatja, kacagtatja figuráit, s mi egyre inkább együttérzünk ezzel a játékkal, s szorongva várjuk, mi lesz a vége. Átérezzük a szegénység minden fájdalmát, amely ott húzódik meg a kacagás mögött. A fájdalmat, amelyet a vidámság sem tud feledtetni, hiszen lám, a mesebeli csoda helyett itt a koldus érkezik. A történet befejezése drámai: előbb a koldus megjelenésével, aki kérni akar, de végül ő adja oda a hetedik krajcárt. Úgy tűnik, ennél stílusosabban semmi sem fejezheti ki a nyomort, pedig ez csak az egyik motívum, s ha itt záródnék a novella, csattanós anekdotikus befejezés lenne. A novella ezen túlmenő, újabb motívumokkal zárul. Megvan immár a hét krajcár. Hogy éppen egy koldustól kapták, ezen már igazán csak kacagni lehet.

Ám hiába van együtt a hét krajcár, mert már nem moshat, nincs lámpaolajuk.

A meleg vér, amely a kisfiú kezére ömlött, nemcsak az édesanya "drága szent vére" már, hanem ezreké, talán százezreké. Ez a hangulat marad meg, él bennünk tovább az utolsó sorok olvasása után. Nemcsak a nélkülözés képe ez a novella, hanem a megalázott emberség fájdalma is ott vonaglik benne.

♦♦♦

... Czine Mihály irodalomtörténész szerint "Együtt, egyszerre láttatni a könnyet és mosolyt, tragédiát és idillt, a legnehezebb művészi feladat egy művön belül. A legnagyobbnak is ritkán sikerül. A novellában talán ... Móricznak a Hét krajcárban... Erre a művészi ellentétre épül az egész novella, az indítástól egészen a befejezésig."...

A Czine Mihály megfogalmazta ellentétek mellé sorakoztathatnánk másokat is. Például:

  • sírás - rívás - szívből jövő kacagás
  • nevetés - könny csorgott a szeméből
  • volt alatta százféle szemét - pénz, az nem volt
  • üveges almárium - nem volt üvegje
  • készültem kicsenni - nem mertem
  • fiók - egy csepp feneke sem volt
  • setét van - lámpaolajam sincs

Az ellentétek mellett más művészi eszközeit is gondosan megválogatja Móricz. Megszemélyesíti a krajcárt: "Itt lakik, de nem szereti, ha háborgatják, mert ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet."

"Az öreg almárium fiatalabb korában olyan helyen szolgált, ahol sok duggatni való lehetett."

Még egy fiók is lehet élő: "Ez meg mindig hitelbül élt."

"...ez a mi szegénységünket érzi."

Hasonlatai: "...nem kacagok annyit, mint gyermekségem e pár esztendejében."

"...olyan édesen tudott nevetni, hogy a könny csorgott a szeméből..."

"Az anyám majd belebódult, úgy ránevetett."

Művészi jelzői: szívből jövő kacagás, piros arcú, vidám anyám, kifogyhatatlan kincsesbánya, huncut krajcárkák, fényes pénzecske, százféle szemét, puszta kútvíz, olajos szenny...

A krajcárkeresés nagyszerű alkalom az író számára, hogy a szereplők részletesebb bemutatására és a villámszerű környezetfestésre vállalkzzék. Az édesanya nevetése, az egész novellán átvonuló játék arra szolgál, hogy leplezze a nyomorúságot gyermeke előtt. Gyerekes tréfával megszemélyesíti a pénzecskéket, gonosz, huncut krajcárkákról beszél, de magyarázó szavai közül a szegénység kukucskál ki. Az almáriumnál folytatja a játékot, bizakodó, s amikor az ötödik krajcár is a kezébe akad, szemének alig akar hinni. Lelkesen számolja: "egy - kettő - három - négy - öt ... Öt!"

Itt kapunk jelzést először az édesanya betegségéről: "Nem volt szabad dolgoznia, mert mindjárt beteg lett tőle." Persze, ez kivételes munka, a pénzkereséstől nem lehet eltiltani senkit. Most döbben belénk a "nagy vörös rózsák égtek az anyám arcán" sor értelme és a "pénzkeresés" szó kettős jelentése is megvilágosodik.

Az események bonyolításában az édesanya újra csak nevetéshez menekül a nyomorúság ellensúlyozására.                                                                         

het07-1-.jpgA kisfiúval együtt nevet, így fogadja a koldust, utasítja vissza az alamizsnát, és nyugszik bele az újabb vereségbe: nem moshat, mert lámpaolaja sincs. Még mindig hiszünk neki, játékának, deaztán mi is odaállunk támogatni, "amint két tenyerébe hajtott arccal hajlongott", mert úgy érezzük, a mi édesanyánk is ő!

A kisfiú a mesék világában él és szívesen fogadja a játékos pénzkeresésre való felhívást, lesi, nem búvik-e ki valahol egy fényes pénzecske? De már arra is emlékszik, tapasztalta már, hogy "igen könnyen gurul a krajcár." Fúrja az oldalát valami, három nap óta készül kicsenni a krajcárt az almáriumból , de becsületesen bevallja és édesanyjával együtt örül a szaporodó krajcároknak. Az uzsonnaidő és annak elmúlása számára nem az evést jelenti, hanem a pénzkeresés időbeli kitágulását. Még elfogadja a koldus alamizsnáját, de pénzét markoló kezére néhány perc múlva édesanyja drága vére ömlik, melyből ő is vétett és most őérette is folyik.

A Hét krajcár már a címében is meseszámot őriz. Mintha Móriczék a szegénység hétfejű sárkányával hadakoznának és sajnos a sárkány győz. Meseelem még a krajcár is - kevés pénz! - , az a kifogyhatatlan kincsesbánya, a terülj asztalkám, apénzecskék keresése, megszemélyesítésük, a csigabiga - csalogató, a megmentő, de alamizsnájával hiába érkező koldus.

A mesébe illő szegénység ábrázolásakor a szereplők reális, hiteles jellemzéséhez az író tudatosan használta föl a Szabolcs - Szatmár megyei táj lakóinak, szülőföldje népének egyszerű, természetes beszédét, nyelvét: ahon almárium, vót, asse, asztán, lett vóna, kódus, eljött az ozsonnaidő is, oszt lámpaolajam sincs, itt heverek, majd belebódult, nekem nem hibádzik, nekem már csak egy hibádzik, a kapa főd, avval minden jó lesz.

A Hét krajcár lesz a címadója Móricz első, 1909 nyarán megjelenő novelláskötetének is.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Vas megye

(Mikes Jácint Tóbiás, 2018.03.03 18:09)

Az tud együtt érezni igazán, aki átélte ugyanazt, aki került már hasonló élethelyzetbe, jelen esetben a koldus. Előbb segít mint bárki más, mert tudja milyen nehéz lelki és testi gyötrelem az.
Ez az élet minden területére igaz.
Nem mindig elég az empátia és a szeretet, motiváció is kell néha, hogy cselekedjünk!