Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levél Orbán Viktornak!

2016.03.11

Tisztelt Orbán Viktor, köszöntöm teljes szívvel és lélekkel! Köszönöm szépen személy szerint és a magyarok nevében is, hogy ígyekszik mindent megtenni értünk és viszáskodik a nyugattal ... Azt mindenképpen tudnia kell, hogy sok magyar nem látja az orrától az erdőt, de az Ön tettei értük is van! A helyükben én köszönöm, hogy az Ország fel felé halad a lajtorján ( a létrán ). Igaz én külföldön élek, de a hazaszeretet nem függ össze ezzel és tudom, hogy lesz Magyarország olyan színvonalon, mint a Nyugat, csak bízzunk abban, hogy a magyar nép is felismeri a saját hibáit és végre tudni fognak nyitott szemmel élni!

Ön egy igazi államférfi, aki sokat tett a határon túli magyarokért és azért, hogy valamelyest megállítsuk a hatalmas bevándorló tömegeket, hisz akik jártak arra és ismerik kultúrájukat, tudják, hogy miért jönnének ide ... Ne feledje el, hogy elnyerte az erdélyiek és az anyaországiak nagyrészének is a bizalmát. Kérem ne okozzon csalódást nekünk!

Tudom és elimerem, minden pártnak megvan a maga hibája, de nagyon szimpatikus volt, hogy ön és pártja valamikor a rendszerváltás után amikor hatalmon voltak elkövettek egy hibát, de az évek során rájöttek erre, beismerték és jóvátették. Nagyon helyesnek tartom, hisz a többi pártnak is ezt kellene tennie. Összességében nagyon szépen fel fog állni a lábára az ország. Nem szabad elhinni, hogy olyan sok a szegény az országban, mert nem igaz, ha a kocsmák tele vannak és a dohány boltok ennyire jól müködnek, akkor azt jelenti, hogy a magyaroknak van valahonnan erre a két élvezeti cikkre pénzük.

Tény, hogy rengeteg szakma nincs megfizetve, de ezt azt hiszem ön is tudja, erre kellene megoldást keresni, legfőképpen az egészségügyben és az oktatásban. Például bevezetni különböző nyuagti példát: Caritas ( Le-o Program ). Ez nagyon sokat segítene azoknak akik tényleg szegények és rászorulnak! Az egészségügyben nagyon fontosnak tartom, hogy csak azoknak kellene engedni, hogy praktizáljanak, akik tudnak is valamit, értik a szakmájukat és lojálisak a tudásukhoz! A Dél - Pesti korházban a saját példám mutatja, hogy valami nem stimmel ott az orovosokkal és a vezető főorvos Úrral! Egy egész napot gondolkozott azon a docensel, hogy a nekem meglévő tájogom, nem - e esetleg belső aranyér. Pedig én amikor bementem a korházba, közöltem, hogy mi a problémám, de nekem nem hittek, egész nap gyötört a fájdalom és az ideg, hisz se ülni, se állni, se menni nem bírtam. Azt sem tudták egyértelműen eldönteni, hogy altatást vagy zsibasztást alkalmazzanak. Szóval a próbléma elég súlyos, ha én hétköznapi paraszt ember különbséget tudok tenni két dolog között és a szakmabeli meg nem. / Az oktatásban is kellene változások, mert a tapasztalatom szerint nagyon buták a mai kikerülő diákok az egyetemekről. Rengeteg fölösleges tantárgyat tartok számon,helyettük lehetne mást is tanítani és valahogy bevonni az egyházakat is az oktaásba.

Szeretném ha senki nem kérkedne az ön pártjából, azzal, hogy mennyi a vagyonuk és hol laknak és hol van nyaralójuk, hol nyaralnak, pihennek. Nem tesz jót önnek és pártjának, mert a magyarok nagy része írigy és rosszmájú, s őket nem érdekli, hogy önnek milyen áron van meg minden, elfogja ásni önt. Az ilyen magyar a saját anyját is elásná egy marék kenyérmorzsáért! Higgye el nekem.

Nagyon sok mindent alaposan meg kell magyarázni az embereknek a közel jövőben és tisztába kell tenni, azt, hogy ennek az országnak nincs jövője már párttal. Én és környezetemben lévő barátaimmal, szüleimmel együtt támogatjuk Önt és a FIDESZ - KDNP-t.

Szeretném ha a meleg felvonulást is ezután még jobban meggondolnák, hogy milyen áron, érdemes e engedélyezni, megvalósíítani. Melegként azt mondom, erre nincs semmi szükség, az ország lakósága úgy sincs erre kellő képpen felkészülve, de ettől függetlenül szeretném ha támogatná az LMBTQ - tagokat, csoportokat, közösséget! Elismerem, hogy keresztény vallásunkhoz hűek szeretnének maradni, de akkor más területen is pontosan így kellene történjen. A habzsolás, a hazugságok, a félrevezethetőség, mind mind keresztény ellenes bűn, ahogy önök szerint a meleg felvonulás vagy a melegek támogatása. Vagy minden téren vagy sehol sem, kérem szépen! Fontolja meg, mert minden apró lépés számít, bármelyik lehet az ami ketté szakítja az ön hatalmát!!!

További sok erőt és egészséget kívánok és ne felejtsen el, kicsit elmélkedni, s ne felejtsen el nagyon kicsi embernek maradni, hogy a por nép is elérhesse önk, megérthesse és tapasztalja az ön körüli levegő jóságát és illatát!

Tisztelettel Sándor Attila Csongor