Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Morzsa a teraszról ...

2017.06.28

​Jól megszokott törzshelyemen egy magam ülök, elmélyedve a gondolatok tengerében. Közben szemlélem a világot, környezettemet és a világ nagy dolgait lapozom. Megrendelem a limonádét, a megszokott kedvességgel, élvezettel és profizmussal együtt. Hangok morajlása húz vissza a realitás talajára és elsőnek két fiatal srác nagyon divatos párbeszéde üti meg fülemet és vérzik el szívem-lelke. "Bazd meg - bazd meg..." - kezdet és vég. Nagyjából minden mondatban legalább kétszer ismétlődött ... Ránézésre színész csemeték voltak, de bízok benne, hogy tévedek. Ez valahogy nem illet a képbe, sem akkor és sem ott. Felvetette bennem azt a mély és alázatos kérdést, hogy Miért? , mert ez biztosan nem jó és nem kifizetendő. Aztán sápítozó részeg fiatalok hangja préseli össze a füleimet, már már ijesztő és károkozó. Sose értettem, mi a jó abban, hogy emberek sokasága részeg és mi tagadás én is voltam részeg, nem egyszer és nem kétszer, de az egy kezemen biztosan megtudom számolni hányszor, hogy érezzem, lássam és tapasztaljam az érzést és a Miért? kérdésre választ kapjak, de mindhiába, sose lett válasz, s ami lett, az rendre bizonyította, hogy fölösleges és kárt okozó az alkoholizmus avagy a rendszeres/félrendszeres részegedések. s ahogy szokásomhoz híven étkezéshez fogok, egy balkáni mély hangon szólaló nő elvinnyogja nekem, hogy üljek már át másik asztalhoz, mert nekik basztatja az orrukat az a bizonyos cigarettafüst, az a hamvadó cigarettafüst amit elszívtam az étkezés elején. Természetesen átültem, mert hát na.... de egyáltalán nem volt ínyemre. Dohányzó terasz, ők nem azok, akkor üljenek be az étterembe, nem kötelező nekik ott lenni, ha meg odaültek akkor ám nem értem min sápítoznak. Két nő és három gyerek. Aztán átülésem után sorra mondogatták, hogy "Jó étvágyat! Jó étvágyat!" ami körül belül úgy hangzott, mint a győztes diadalos beszólása a vesztesnek. Aztán meg végig kellett hallgatnom, ahogy a gyerekek verbálisan egymást véresre szedik. A két nő mit sem foglalkozva ezzel. Hát kellemetlen volt, mert hát a nagyasszony az nagyasszony és hát a szereplési vágy nagyon hiányzott, mert rendesen nekifeküdt. Túllendültem ezeken. S amiért mégis törzshelyem az az, hogy egy hajszálját sem látom a színészkedésnek az ott dolgozók arcán. Szeretik a munkájukat és figyelmesek. Igazi megnyugvás, felüdülés, nem úgy, mint a vendégkörök egy morzsája, amit ki ne kapna ki, ha nem én! A baj ezzel a morzsával, hogy fiatal generációk teszik ki és ez lejtő a pusztulás fele. Morzsa a teraszról és ki tudja, mikor lesz egyik percről a másikra egy egész kenyér, egy életkenyér, ha érti kedves Olvasóm! Meglepő, de ugyanakkor meg nem is, de folyton kimozdít a normális kerékvágásból. Mintha kötelező lenne ez a trend, ez a divat. A morzsa parányi és még talán puha és ha ezt egy szép fehér galamb megenné és elszállna, oly messze a világtól, s talán újra minden jobb lenne, más lenne. Magyarságunk nem az állampolgárságban van és nem is a történelmünkben, hanem a nyelvünkben. Ilyen téren amit szabadságot meghagyunk a fiatal generációknak, abban elveszttődik, elsüllyed és volt, nincs és nem lesz.

Közben a kaja isteni volt és hát az ízvilág az nagyon is természetes, igényes és csábító. Talán az Élet egyik nagy élménye és bizonyos szempontból nagyon fontos állomása vagy mondhatnám azt is, hogy az Élet kisérő zenéje az ételek íze amit naponta fogyasztunk. Oh jut eszembe, tanácsolom néhány jó elvtársbarátomnak vagy elvtársnak, hogy inkább egyetek addig amíg olyén kövérek nem lesztek, hogy szétdurranjatok, mint beszéljetek, mert azt elviselni is nehéz. A 21.-ik század egyik legnagyobb betegsége a "no gondolkodás" avagy a "gondolkodásmentesség". Fú a szél, azt trendi libegni. Ki ad többet előszőr, ki ad többet másodszor, ki ad többet harmadszor, pufffffffpaffffff, elkelve, jobbra haladunk, aztán újra és balra és szélcsend, nincs árverés, nincs alku, csak a nagy semmi. És ez a nagy semmi a jövő! Persze a remény hal meg utoljára, de a lehetőségek korlátozottak, mert egy materialista és fene nagy/vad szabadság uralkodik, kényszerít térdre embert és fiát! A Magyar nyelv használata éppen valahol a halálán tengődik, magyarul éhezik és szomjazik, nincs lelki manna, ami ezt táplálná, de ember is alig akad aki ezt befűtené. Ez a világ korképe, egy morzsában a teraszról.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.