Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Önmegvalósítás XXI-ik században

2016.06.22

„Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatva, ki tudatosan, ki ahogy éppen tud.

Hermann Hesse gyönyörűen fogalmazta meg életünk talán legnagyobb törekvését, vállalkozását: hogy megvalósítsuk önmagunkat, hogy azzá váljunk, amik vagyunk, akik, és amik lehetünk. Az önmegvalósítás a saját énünkben benne lakozó rendeltetések megvalósításának folyamtatát jelenti. Abraham Maslow pszichológus szerint az önmegvalósítás útja mindenki előtt nyitva áll, bár néhányan gyakrabban élnek e lehetőséggel, mint mások.

20160618_165921-1-.jpg  img_2010.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az iskolákban folyton azt hangoztatják, hogy valósítsuk meg önmagunkat és lám bebizonyosodott, hogy a szónak hatalma van és a nyelv a legnagyobb gyilkós a mai világban. Persze helyesnek tartom ez a célt, de a tálalás egyáltalán nem helyes és nem jó. Lám milyen színesek is tudunk lenni, mert ki így - ki úgy látja a világot és önmagát benne!

Önmegvalósítás a következő versem is:

"Hernyós, anyós, agyonmos,

Bolondos a vagyonos,

Magyaros a kalózos,

Kurva kántor kapocsos."

De a következő történet is önmegvalósítás, szarkasztikus fogalmazás, de tetszik, egyedi és bőven belefér a művészet nyílt fogalmába:

Tschongor Attila, (1890 - 1936), magyar műfordító és feltaláló volt, aki többek között elsőként fedezte fel a levegőt. Faszrágószőrösön született 1890. augusztus 63-án délután 43 órakor. Az akkori krónikák szerint, már akkor megmondták, hogy a csemete egykoron nagy dolgokat visz véget. 1820-ban, 30 éves korában mutatta be a nagyközönségnek találmányát a levegőt amelyet ő csak a levegőnek hívott. Nobel-díjat kapott érte. Élettársával Vadpicsára költöztek, de nem maradtak sokái...g, mert az XCI. világháború szelei még nem tűntek el a térségből, így tovább álltak. Végül Geciszentházára költöztek, ott írta meg első kötetét halála előtt 4 évvel 1932-ben a "Művelődjé baszdmeg, tahó magyar parasztja" címmel, amelyben számos külföldi művész verseit és kis regényeit fordította magyarra, többek között Tünde Kiszel, Geronazzo Maria Planetpenis díjas írók műveit. 1936 év elején még kiadta, a "Művet fordítok E" című könyvét amit tipikusan olyan parasztoknak írt akik nem tudnak olvasni, és éppen ezért üres lapokból állt. A könyből Magyarországon 150 millió fogyott el eddig. Ezév decemberében eltűnt, rejtélyes holléte sokáig foglalkoztatta a sajtót. Múmiája ma Nefertiti mellett van, aki szintén a kurvaanyatudjahol van. Több szobor és emlékmű is tiszteleg a neve és talámányai felett. Híres mondata az volt: Találmányom legyen azé, ki tudja értékelni, a többi hajlon meg oszt ennyi meg a sárlottperelli.
Ezek a mély és őszinte sorok sokakban szimpátiát keltettek a még akkor erősen kommunista operációs rendszerű országokban.
2018-ban életéről film készül, hogy ki játsza őt, és, hogy mi lesz a film címe azt még nem tudni.

► Írta Nagy Anna Liliána yes

 

12832550_146597249065032_4890618001674945251_n-2-.jpgEgy másik történet tőle, csak, hogy ismert legyenek ezek a kis alkotások!

 "Leszarom magát is" - Szilvia Mrisó (1911 - 1949) magyar rock, és folk énekesnő volt, ő jelenleg a világ egyetlen ismert magyar rock énekesnője. Ő találta fel a rock zenét, és a gitárt. Szarrágókisfaszomon született 1911. Oknovember 59-én, a család egyetlen lányaként. Az első róla megtalálható hangfelvétel 1922-ből származik. 1945-ben kezdte pályafutását ami rövid volt, viszont tartalmas. Először a "Szívd ki a picsalét" című rockdallal tört be a blues és sanzonok búskomor vi...lágába, és hamar szert tett nagyobb népszerűségre. A sors finotra, hogy később pont az az ország nem emlékezett zenei munkásságára, ahol elindult. Első nagylemezét 1945-ben még Magyarországon adta ki "Foslak telibe, te náci" címmel ami hatalmas siker lett ,elsőként Németországban, ahol a "Gázkamra" vezette a slágerlistákat.  Elhagyta magyarországot és az Egyesült Államokba költözött, ahol férjhez ment egy emberhez. 1948-ban adta ki a lemezt, amiről ma már csak úgy beszélnek: "A LEMEZ". Szilvia második és egyben életében kiadott utolsó nagylemeze a "Folk Songs For Fags" volt, amelyben az egyenjogúságért, és a szabad téren való ivás jogáért, a szabad téren való szarás jogáért is felszólalt. Sikerrel. Amerika enyhített az utcai szarások büntetésén azután, hogy Mrisó dalai nagyon sikeresek lettek. 490 millió lemezt adott el világszerte, és ha ő nincs, ma nem létezne (legalábbis ebben a felállásban) a rock zene, és a zeller. 1948-ban még kiadott egy kislemezt "Szopjál le, gyere szopjál le" címmel ami jelenleg a "Világ legjobb dala női előadótól". Egy évvel később, 38 éves korában túladagolta a kokaint. Faszvadpusztán teret neveztek el róla, szobra áll Európa számos pontján, köztük szeretett városában Pinámpusztán. Szomorú, de az Egyesült Államok (és a világ számos országa) ma már jobban emlékszik a magyar rock-csoda kimagasló tehetségére, mint saját hazája.

Önmegvalósítás és igazán nem értem, miért akadályoz ebben a politika, a vallás, eszmék? Én, én vagyok és leszek, s neked is ezt kell elérned. Sok ember nincs tisztában azzal, hogy mi az ami befolyásolja az embereket, viselkedési formáikat.

 

                                                 

 

49431_74115460-419x616-1-.jpg   photo-1-.jpg

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2013verkaserduchkapa-4647278280113.article_x4-1-.jpg

 

 

 

 

 

 

untitled_wh-e1302453639984-1-.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

img_1992.jpg

Az élet olyan, mint valami bonyolult kotta (...). Tele van tizenhatod hangokkal, harmincketted hangokkal, számtalan fura jellel, kibetűzhetetlen jegyzetekkel. Helyesen olvasni megoldhatatlanul nehéz feladat, és ha sikerül is kiolvasni, majd a megfelelő hangokra váltani, még mindig nem biztos, hogy az emberek helyesen értelmezik és elismerik a belé kódolt jelentést. És az sem biztos, hogy a jelentés boldoggá teszi az embert.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Savaria

(Sepi, 2018.02.28 18:13)

Önmegvalósítás, hernyóból pillangó...

Ma sem hunytam el háztartási balesetben!

(Nagy Anna Liliána, 2016.06.22 16:44)

Köszönöm, nem is számítottam erre. Úgy érzem az önmegvalósításhoz megfelelő önismeret mellett önirónia is szükséges, hisz nem vagyunk hibátlanok. Nevetséges, sokszor obcén cikkeimben pontosan arra próbálok rávilágítani, hogy legyen bárki bármilyen is, a legjobbat hozhatja ki magából, és ezért nem kell a szomszédba mennie, hisz önmagában találja meg - önmagát.
Csókolom.
A

Re: Ma sem hunytam el háztartási balesetben!

(Tschongor , 2016.06.22 16:48)

Igazad van, de nagyon !!!! :)

Re: Ma sem hunytam el háztartási balesetben!

(Tschongor Attila, 2016.06.22 23:31)

He he most látom, ez fantasztikus : "《 Ma sem hunytam el háztartási balesetben! 》". Imádom!

÷

(Tibor Balla, 2016.06.22 16:47)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1315509328462569&set=p.1315509328462569&type=3&theater

÷

(Tibor Balla, 2016.06.22 16:46)

https://www.facebook.com/Regenbogenparade/photos/a.107617642711306.8325.107591106047293/777211432418587/?type=3&theater

Bécs

(Tschongor, 2016.06.22 16:23)

Ami kimaradt, de nagyon fontos, hogy önmegvalósításhoz önismetretre van szükség, s ahhoz türelem és tudatosság. Ez egy összekötött láncforma, amit ha megszakítanak, akkor végleg elszakad, s a cél odavesztődik. XXI-ik század, mi így szeretünk, s talán amit így is lehet gyakorolni, az a szeretet, a feltétel nélkülit és a felhőkön túlnövőt. Már az iskolában is erősítik azt ami születésünktől fogva kodolva van belénk, az önmegvalósítást, s ez beérett a XXI-ik századra. Itt a példa és én ezt vallom, hogy az Élet mi vagyunk, a Világ is mi vagyunk, s nem fehér feketén, hanem színesen.