Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tavasz váró

2018.04.05

dscn1010.jpg

​Tavasz váró

 

Porcukor sipkák, fagyos reggelek,

Bánatos magány, vágyó emberek,

​Szellő szárnyán, patak medrében,

​Szívünk mélyén, lelkünk öblében. 

 

​Olykor komor felhők gyűlnek körénk,

​Eső áztatta ajkunk, nem magaslik fölénk!

Hisz látom, hogy a Nap mindég ragyog! 

 

​Érett búzakalász ringató karod,

​A májusi eső suttogó hangod,

mint mágnes ereje, szívünk dobban

​két vízcsepp össze-, mint tűz lobban.

 

​A perc, oh mikor boldogan eljő, 

​Szívembe lüktet a várva várt idő.

 

​A nyíló virág, könnycseppes arcon,

Szerelmünk kulcsa, összeforrva ajkon.

Káprázó hóvirág, bimbózó tulipán,

Nyíló rózsaszál, bennük látlak Téged!

 

Szívemben laksz, avaron,

csak is Te, édes Tavaszom!  

 

​                                                          MikesJácintTóbiás 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Debrecen

(Ferenczi Ildikó, 2018.04.15 11:12)

Köszönöm, hogy olvashattam! Szép, érzelmes!

Sölden

(Tschongor Attila, 2018.04.06 20:15)

Köszönöm én is a kedves szavakat és nagyon örülök, hogy tetszik az amit alkotok és amit közzéteszek. Üdvözlettel!

-

(Irenke Ornstein, 2018.04.06 20:12)

Gyönyörű vers!Köszönöm, hogy olvashattam.

-

(Emilia Szentannai, 2018.04.06 20:11)

Nagyon szép vers,köszönöm hogy megosztottad!