Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


X-Faktor 2016

2016.11.27

Tegnap este kialakult a Top 5-ös lista, szerepel benne Fejes Szandra, Opitz Barbara, Gorbunov Dmitrij, Mata Richárd, Ham ko Ham. Tegnap kiesett Vince Aliz Liza.

vince-aliz-liza-1-.jpgVince Aliz Liza boríték alapján esett ki és őszintén ezen nem voltam meglepődve, de ugyanakkor mégis azt érzem, hogy meglepetést okozott. Tény, hogy karakteres személyiség és ő maga is elmondta, hogy alapjáraton ő egy gitáros és nem énekes. Visznt a tegnapi műsorban a párbaj előtt véletlenül nagyon kibukott és csúnyán beszélt, mire Tóth Gabi rászólt, hogy szépen beszélj! Ez véletlenül vágatlanul ment le az élő műsorban! Amúgy egyet értek azzal, hogy nagyon jó gitáros, jó előadó, de nincsenek énekesi kvalitásai. Sajnos a nézők ezt nagyon jól meghallgatták.

A legjobb énekes és előadó kiesett a nézők szavazatai alapján, Jáger Kinga és együttesek közül a legjobb is kiesett, szintén a nézők szavazatai alapján, Soulbreakers. Sajnálom őket, de azt gondlom, ez megint csak az RTL klub szervezése volt, ugyanis ez előre megvan bundázva. Mindenki mindent tud előre, csak a versenyzők nem, szerencsétlenek. Gratulálok a két legjobb versenyzőnek és öszintén sajnálom, hogy a kereskedelmi televízió áldozataivá váltak:

jager-kinga-rise-like-a-phoenix-326x235-1-.jpg

 

 

 

 

 

 

 

soulbreakers-1-.png

 

 

 

 

 

Még versenyben lévő előadók:

barbara2-1-.jpgOpitz Barbara, aki egy fantasztikusan tehetséges lány, nagyon ügyesen énekel, az egyetlen aki mgérdemelné, hogy nyerjen, annak ellenére, hogy tegnap elénekelt Kovács Kati slágere kicsit nyúzottá vált és vontatottá. Kicsit megrekedt, dinamikáját vesztett dallá lett. Mindenki ismeri a dalt, hogy "Találkozás egy régi szerelemmel". Ha feldolgozás akart lenni, akkor sajnos ez kicsit rosszul sült el. A dal karakterét is elveszítette és sajnos a fényét is, amelyet egyértelműen Kovács Kati tudja megadni és megvillantani!

fejes-szandra-aki-felmegy-a-szinpadra-vallalja-hogy-celtabla-lesz_image_95d934493cc78764a19bbffaa3b3_16-9-1-.jpgNagyon jó előadó, színész és énekes. Értelemszerű, hogy a közönség nem is szavaz rá, mert már elért bizonyos célokat és ez nem érdekes számára a verseny. Egy olyan előadó aki énektanárként is szerepel a hétköznapokban, nem beszélve, hogy színésznői karrierje is virágzik, kérdéses, hogy miért kell szerepelnie egy tehetségkutató versenyen. Őt egyértelműen a kereskedelmi televízió futtatja és Puskás Peti egyértelműen elfogult Fejes Szandrát illetően, ez egyértelmű. Egy olyan versenyző, akit a közönség nem szívesen lát a versenyben, mégis a TOP 5-ben van, ezt egyértelműen 90%-ban a mentoroknak köszönheti.

mata-richard_image_8487ba91756f78bcab6e5669bdfb_16-9-1-.jpgMata Richárd (Ricsi) egy tehetséges fiatal srác, de sok a probléma itt. Elsősorban forgatókönyv alapján került a műsorba. Jól énekelt, de nem a legjobban. Mivel elég szegény körülmények között élnek, ezért ezzel kaszíroznak a kereskedelmi tévénél, hogy nagy eséllyel őt hozzák ki nyertesnek, mert nem a tehetség a legfontosabb, hanem a szociális minősítés. Korábban is volt rá példa, hogy Utasi Árpád nyerte az egyik tehetségkutatót, s aztán az is szociális alapon volt megszervezve előre. Most is ez gyanítható, de ezt már megszokhattuk. Igen sok hibát követett el az éneklésben az elmúlt utolsó két élő műsorban. Az hamar kiderül a kisfilmekből, hogy szegény gyerek buta, korához illően is kicsi az IQ szintje. Iskolába kellene járjon és tanulnia, mert nem gondolom, hogy akkora karriert tudna leírni az életében, hogy megélhetése biztos lábakon álljon! Amolyan srác akit nem érdekel a tanulás, de a munka sem, a kétkezes munka... ellentétben Opitz Barbarával aki uborkatermesztésben és házimunkában is kiveszi a részét és még intelligens lány is. Ő maga is mondta, hogy szerinte "nem kell szégyelni a kétkezű munkát!" Nem tartom reálisnak, hogy a TOP 5-be került, de azt se tartom reálisnak, hogy ő nyeri a versenyt, de sajnos az bűzlik nagyon!

gorbunov-dmitrij_image_7d91cabbc7aa6789b394a3a8085b_16-9-1-.jpgGorbunov Dmitrij egy szupersztárhoz hasonlít, nagyon érdekes az összes általa feldolgozott dalok. Igazi profin mozog a színpadon, egyértelműen meleg és ezt le setudná tagadni. Sajnos ő is abban a csónakban evez, mint Mata Ricsi versenytársa. Ő a szerencsétlen menekült Ukrajnából a háború elől. Ezzel nincs semmi baj, hisz a története ismert és megható, de szégyen a kereskedelmi RTL klubra nézve, hisz ebből akar majd sikert kovácsolni, más szenvedéséből és szerencsétlenségéből. Hangja igazán csiszolatlan gyémánt, de nem vetekedik a tehetsége azala szintel, amely megkellene határozza a győzelem szintjét. Sajnos a szimpátia és keserűséges története viheti a győzelemre, de ennek semmi köze a tehetséghez. Már nem tehetségeket keresnek a kereskedelmi tévések, hanem üzletet keresnek, könnyen eladható egyslágeres tucat művészeket, lelki beteg embereket gyártva az összes tehetségkutatóban, lássuk a példát: Balogh Esztert!

6-1-.jpg

ham-ko-ham_image_eee9d89189fbfd940ae14794849e_16-9-1-.jpgHam ko Ham együttes az egyetlen, amelyik a döntőig menetel, szintén forgatókönyvi utasítás alapján! Tehetségük vitatható, hisz minden átdolgozásuk egy stílusban mutatkozott meg, semmi kreativítást nem látva bennük! Őket azért viszik végig, mert ha az elején kirakják, akkor az lesz, hogy diszkriminálják, de elnyomják a döntőig, hisz milyen jó nézettséget hozott a kereskedelmi tévének éveken át Gáspár Győző, na de azt remélik ezt beváltja ez a csapat is, mert hangi tudása Rézműves Márkónak nem egészen egy fokkal jobb, mint Gáspár Győzőnek, de messze elesik Gáspár Laci tudásától. Ők semmiképpen nem méltók a győzelemre, hisz csak egy forgatókönyv részesei.

Ez az idei X-Faktor (2016) sámomra nagy csalódás, most először tapasztaltam, hogy nem énekesi kvalitással bíró előadókat keresnek, hanem szimpatikus karaktereket vagy másképpen eladható karaktereket futtatnak a versenyben! Az elején az össze énekesi kvalitással rendelkezőket kirakták, mondván maguk közt ... nincs karakterük. Szégyen ami a kereskedelmi RTL klubnál folyik, teljesen felháborító!

Tschongor Attila exrádiós műsorvezető és szerkesztő véleménye!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nyíregyháza

(fannikotty, 2016.12.04 14:53)

Kedves Attila !....minden szavaddal egyet értek, kiegészítve azzal, hogy ilyen gyenge X faktor még nem volt az RTL műsorában. Nagyon gyenge versenyzők...gyenge mentorok....hiába a " háttér " erőlködése,.....ez bizony gyenge színvonal....

Re: Nyíregyháza

(Tschongor, 2017.01.09 01:17)

Köszönöm, igazad van neked ebben :)

Bécs

(Andi Andrea , 2016.11.28 17:21)

Retek műsor!