Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy álomutazás

2019.02.21

 

- Ronda idő! hm. hm. Ronda idő - ismételgette Pitrik. - Nem tudok utazni, mert rossz az idő. Miért van ez így Millé asszony, miért nincs velem az ég Ura?

- Nem tudom, de mire a hajó indul, biztosan az idő is barátságosabb lesz. Menj és pakolj össze szépen és nyugodtan.

Már vagy háromszor is megfordította a homokórát Millé asszony, de Pitrik még rendezett. Tett ide, tett oda, rendezett - nem kapta a helyét. Kis idő elteltével rájött, hogy az utazás nem a külsőségektől függ, hanem attól, hogy hogyan éli meg az ember belül. Így boldogan jött ki a szobából, úgy mint aki teljesen buggyant személy lett. Átértékelte mindazt amit eddig gondolt a kirándulásról.

- Nos Millé asszony, most mennék. Ne aggódjon, tettem mindenből bőséggel.

Ugrándozva ment ki a kocsi felé. Millé asszony, a házvezető nő elvette a kulcsokat és azzal zárta az ajtót, hogy: 

- Ennek meg mi baja? Hm … s enyhén megvonta a vállát. Majd a sofőr szerepét vállalva a kikötő felé hajtottak. 

Nyugodalmas kocsikázás után megérkeztek a Piombino kikötőbe, ahonnan Pitrik hajója indult. Furcsa szempillantást vetett a hajóra, mert a hirdetésben más szerepelt, mint a valóságban a szeme előtt. Így elköszönt Millé asszonytól, s felment a hajóra. Ahogy felért a fedélzetre, érezte, hogy a legjobb helyen van, a legjobb időben. Minden megvolt ami szükséges a kényelemhez, a luxushoz. Óriási bálterem, étkezési terem nagy terülj - terülj asztalkámmal, medencék, szaunák, nyugágyak, szexterem tele nőkkel és férfiakkal, élő zene … Pitrik elvolt ájulva. Egy baj volt, hogy a hajó olyan nagy méretű volt, hogy mindenki térképpel közlekedett rajta, mert anélkül könnyen ellehet tévedni. A kabinokra sem volt senkinek panasza a turisták közül, mert meleg volt, berendezve mindegyiknek sport szoba, könyvtár, konyha és telitett spájz, azoknak akik finnyásak és maguk szeretnének főzni külön. 

Nem volt unalmas a hajón Pitriknek, mert  mind e sok lehetőségek mellett megismerkedett két fiatal hölggyel, akikről később kiderült, hogy Marseille polgármesterének a lányai. Így adódott a nagy szerencse, hogy Pitrik, úti céljában, Marseilleben is nagy luxus körülmények közt tölthette szabadidejét. Megérkezve a kikötőbe, fantasztikus fogadtatásban volt részük. A hölgyek csak úgy csüngtek Pitrik nyakán, mint fülben a fülbevaló vagy nyakon a nyakék. A polgármester komornyikja látva ezt, természetesnek vette, hogy a lányokat haza viszi és Pitriket a városháza által fenntartott luxushotelbe viszi. 

- Ebben szeretek élni, luxus jobbra, luxus balra, alattam és felettem a luxus simogat! - gondolta ez a dögös csávó, Pitrik. 

Már a hotel halljában feltűnt egy újabb érdekesség hogy a hajó berendezése pontosan megegyezik a hotel berendezésével. Mintha kiköpött mása lenne. De eltekintett efelett és nagyon ügyet sem vetett rá! Bement a szobájába és elállt minden lélegzete, a kabin a hajón pont olyan volt, mint a luxushotel szobája. Ezt érdekesnek találta, hogy hogy lehet ugyanaz a művészi vonal? Fekete fehér falszín, bordó ágy, fekete matrac, égszínkék húzatok, fehér asztal, véres székek. Ez már több a sokknál. Lenyelte e nagy hasonlóságot és kipakolt. Rendbe szedte magát és elindult a várost felfedezni. Rossz előérzete volt, úgy sejtette, hogy történik vele valami, mert valahogy csak így lesz kerek az egész. Ahogy éppen ezen mélázgatott, elérkezett egy parkba, egy kietlenbe és az egy szem padra ami ott volt, leült. Olyan volt, mint akit kifuttattak vagy százszor aznap. Mint tiszta égből a villámcsapás, kellemes lágy zene zendült fel a téren, s azonnal álomba merítette, mintha elaltatták volna direkt. Mélyen aludt, táncot járt a éj szellemeivel és kikaparta a parkban eltemetett egykori Hortenzia királynő féllábú tyúkját, na meg az egy szemű Pipilica néven elhíresült cicáját. Mire elvadult volna az éjszaka álmában, Pitrik felébredt. Kellemetlen, hisz nem Marseilleben ébredt, hanem valahol teljesen máshol. Körülötte jártak a négy lábú emberek kiöltözve ünneplőbe és ombi nyelven beszéltek. Kézzel lábbal leállított egyet és igyekezett megtudni valami információt afelől, hogy hol van. 

- du zså nire? ( Te mit akarsz?)

- Hol vagyok? - sírás határán kérdezte Pitrik. Nagyon ideges volt. 

- id nye rebezi rál lenges! Vigre vergerel - Ogra stråje 45. (Én nem beszélek más nyelvet! Menjen tolmácshoz - Ogra utca 45.)

- Köszönöm! - Hebegte öntudatlanul Pitrik. 

Erre sose gondolt, nem akarta elhinni, hogy vele ez megtörténhetett. A tolmácsnál sikerült megtudnia, hogy hol ébredt fel. Nos köpni nyelni nem tudott, Ombirozio ország legmélyebb, legijesztőbb településén, Bányapolokon éli pillanatait. Teljesen kiakadt, olyan volt, mint egy zombi. Arról meg hiába faggatózott, hogy hogy került oda, mert senkitől semmilyen választ nem kapott. Arra gondolt, tovább megy és kideríti maga, hogy mi is történik valójában. Próbált elmenni, de mintha mégse sikerült volna, mert ment az ajtó felé, de közben távolodott mindentől és már a végén úgy viselkedett mint egy ittas ember. A teremben egy farkasok rágta matracot tettek, hogy ott aludni tudjon, s ahogy ezt sejthette, meg is tette. Nem tudott elmenni sehova, oda húzta a matrac mágiája hozzá. 

Másnap más furcsaságra ébredt. Csend élt körülötte, kis terem ablakán kezek nyújtózkodtak, de az ajtó zárva volt. Kinyitni nem tudta, kifeszíteni sem a helyéről, egyszerűen be volt oda zárva, mint egy börtönketrecbe. Keresett kutatott kulcsok után, s kiásott a padlózat alól egy döglött egeret, amelynek gyomra mélyén volt egy kulcs. Azt próbálta betenni az ajtó kulcslyukába, de reszketett, mint a nyárfalevél, sehogy sem ment a bedugás. Pitrik feladta, mert elfáradt. Inkább lefeküdt. Aludt harmadik nap reggeléig. Ébredése örömmel töltötte el, de csak pillanatokig, hiszen az ajtó már nyitva volt, de nem tudott kimenni rajta. Nem engedte valami láthatatlan akadály. Valahányszor sikerült kinyúlnia, valami kézszerű visszahúzta, mondván: 

- Hitvány várj még! - és kacagás hallatszott csúful és durván.

Patrik gondolkozni kezdett, hogy mi történik vele, valójában hol is van, kik is tartják őt fogva, ki beszél hozzá és kié ez a kézszerű valami, ami képes fogni. Így teltek és múltak a napok, míg egy nap sikerült kijutnia a zárt falak közül, aminek nehéz ára volt. Megkellett feleljen az ország alaptörténetének, hogy csak akkor szabadulhat idegen, ha megtanulja a hivatalos nyelvet, az ombit. Megtanulta, s így örült a szabadulásának. Elsétált egy piac mellett és aztán egy opera mellett, majd betért a putriba a kurvákhoz. Nők ezrei félmeztelenül, öt mellel és négy lábbal, kilenc szemmel és két szájjal. Oh olyan szépek voltak, Patrik csodálta az egzotikus jelenségeket, de sietett, mert minél hamarabb haza akart jutni. Sok gyaloglás árán elérkezett egy csoda szép kertes házhoz, ahol megpihent. Főzött egy jó meleg teát, s a tornácon állva, szívta a friss levegőt és az akácfa illatát. Mire mozdulni akart volna, már nem tudott. A tornác padlózatából egy kéz felnyúlt és azon nyomban lehúzta. Csudák csudájára, Las Bauxba került, a meggondolatlanok házába. Mint a beszélő kéz informálta, hogy hol van és a tea megivása volt a hívás, hogy őt ide lehozzák. Ők egyébként a rokonnépe az ombirozoknak. 

Szegény Patrik, ennyi szörnyet életében nem látott, de még álmában sem soha. Az egyiknek öt szeme, két szája, fülek helyett kezek és lábak helyett fülek, a lábak meg a hasból fejlődtek ki, aztán egy másiknak három orra, arcán a fülek, lábak helyett kezek, fülek helyén a lábak. Ezek láttán térdre borult s felkiáltott:

- Egek Ura add, hogy véget érjen ez a szőrnyű álomutazás, de csak azt add még meg, hogy Marseilleben legyek még egy kis ideig. 

Kis idő múlva egy hang hallatszik fel:

Nincsen kérés és nincsen de! - s melléje kacagás hallatszott gúnyosan.

Nem tudta mi tévő legyen, ezért ott is puhatolózott, hogy mi az ára a szabadulásnak. Napokig ott rohadt étlen szomjan, de aztán megkegyelmeztek rajta, hisz ő maga is idegen volt a szörnyeknek. Pitrik nekik volt egy ismeretlen szörny. Megkegyelmezése abból állt, hogy egy szépséges hölggyel kellett hálnia, Rosia kisasszonnyal, ki felülmúlta az ország minden szépséges hölgyét. Kivételesen  hat szeme volt, három karja, egy lába, tizenkét füle, egy orra és egy harminc kilós görögdinnye feje. Túlvészelte, csinált két utódot. Így szabadult. Szabadult volna ha … nem kapja el egy közeli tűzhányó keze. Szerencsétlenség kölyke, nem is tudta kiélvezni a szabadság szellemét, erejét, a felszabadultságot. A tűzhányó keze magába falta Pitriket és ekkor történt meg az ismerkedés a rosszak királynőjével Rimónával. Pitrik hallott róla, de személyesen nem ismerte emidáig. Elképesztően csúnya volt, rohadt képű, fekete szájú, vörös szemű, mint szarban az igazgyöngy olvasztva, olyan volt a haja. A bőre ráncos, málladozik, kiszáradt, petyhüdt. Szája fekete, arany fogakkal és vörös szeme, rézkönnyekkel. Orra, mint amire rászáradt a hathetis gané. Itt is elszenvedte Pitrik a kínok kínját, derékba húzatták, ostorral verték, s nem kímélték egy percig sem. 

Egyik napon, megérkezett egy lány, Birbiro és a királynőtől elkérte e vérző srácot, hogy ő majd végez vele. A királynő bízott benne és tudta, hogy ez a helyes út, mert ha meghalna, akkor a királyi udvar kezeihez tapadna vér, így tapadjon máséhoz. Abban viszont tévedett, hogy Birbiro nem megölni akarta, hanem megmenteni. Ő ugyanis Marseille polgármesterének a lánya, akivel mondhatni egykor utaztak. Ő eljött megmenteni szerelmét. Bátor földi lény! Rimóna nem jött rá az igazságra. 

Pitrik visszakerült Marseillebe. Birbiro apja házasságot ajánlott a megmentett fiúnak, de ő elutasította, mert nem szerette szerelemmel a lányt. Értelmetlennek látta a házasságkötést. Pitrik sajnálattal kivonult a palotából, ahol a polgármester lakott a családjával. Elment a hotelbe, összepakolt és kitaxizott a kikötőbe azzal a gondolati céllal, hogy hazamegy. Keservesen és lassan felment a hajó fedélzetére és még egy utolsó pillantást vetett vissza a kikötőre, s látta Marseille-t ahogy az szebben tündököl, mint bármelyik igazgyöngy, de azt is látta, hogy a város felett lebeg Rimóna gúnyos kifejező arca, hogy:

- Még találkozunk szép fiú! 

Hazaérkezése alkalmából Millé asszony nagyon finom vacsorát készített, melyet Pitrik is nagyon preferált, méghozzá füstölt rák és márványkagyló, sülthernyó salátával, vörös bor kisérettel, melyben Rimóna vére volt az ízek íze. 

Pitrik elmúlt harminc éves, elemésztett két feleséget, az elsőtől, Kirinétől elvált, a másik faképnél hagyta. Első házasságából született Atirkát eltemette. Borzalmas volt, s erre még ez a borzalmas álomutazás. Nagy döbbenettel hallgatta Millé asszony és azt mondta Pitriknek:

- Édes gyermek, nem baj ha nem vagy szerelmes, vedd el azt a nőt, mert a mai világ már nem a belső idealizmusokról szól, hanem a külsőségekről. Ha szerelmes vagy és elhagynak, vagy elválsz, a szíved sérül, légy szerelem nélkül valakivel és nem bánt ha vége a kapcsolatnak. Ilyen az élet. 

- De jó fej vagy Millé asszony. Szerintem ideköltözünk. 

- Látod fiam, van eszed ha kell. 

Pitrik újra elutazott Marseillebe és feleségül kérte Birbirot, majd visszaköltöztek Patrik szép házába, ahol Millé asszony szolgálta őket, mint a ház vezetője. Pitrik megtanulta, hogy az álmok fontosak, megkell érteni azokat és ő ezt vonta le mint  konzekvenciát, hogy egy döntés meghozatalához biza szenvedni kell, vagy így vagy úgy, nem szabad elfeledni, hogy semmi sem üti ingyen a markunkat. Ez Pitrik álomutazásának tanulsága. 

 … és nektek kedves olvasók? …

                                                                                 Tschongor Attila

  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.