Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harminc lépés

2019.07.30

 

11255463_1581420815466210_8652817425967999389_n-1-.jpgSándor Attila Csongor vagyok, marosvásárhelyi születésű fiatalember. (A fotón a legjobb barátnőm akit sajnos korán elvesztettem, ezért itt ő neki is emléket állítok, Isten Nyugtasson és a fények fényeskedjenek neked.) Ausztriában élek, gasztronómia területén dolgozok főállásban és mellette foglalkozok a blogommal. Nagyon szeretek kirándulni, fotózni, túrázni, írni, olvasni, zenét hallgatni, főzni, enni, aludni, barátkozni, beszélni, s néha sportolni. Egyébként nyitott természet vagyok széles skálán, azt hiszem. További iskolai végzettségeimről nem igazán szoktam nyilatkozni, azt vallom, hogy magamnak tanultam. Mindent előre nem árulok el, hogy e hosszú cikk érdekessé váljon. Éltem sokfelé Európában, többek közt Berlintől Münchenig, Nagykállótól Budapestig és Bécstől St. Veit an der Glanig sok - sok helyen. Mindenhol jól éreztem magam, a legrosszabb tapasztalataim mégis a magyar fővároshoz fűződnek, amennyire az a város volt 18 éves koromig a világ közepe, hát annyira lett utána a világ vége, szégyene. Ez mind - mind az emberek miatt, az irigység, a rosszindulatúság, a hazugságok vérmezöje. A munkaadók zsarnoki viselkedésük és felsőbb rendűség érzetük elviselhetetlen. Olyan mit ugrálsz darabok. Hát hét év után megváltunk, mert jött a váltás ideje, ahogy én szoktam mondani, az én menopauzám. laugh

Húsz tény rólam, fogas dolog, az önismeret most jól jön. Zenerajongó vagyok, bőbeszédű, szakács, könyvmoly, kulcstartó gyűjtő, nimfomán, kényelmes, empatikus, ruha mániás, vidám természetű, korrekt, meleg, domináns, szabad, családcentrikus, nem játszik szerepet az életemben a drog, transzvesztita, minimális alkohol szeretete, nem vagyok rendmániás és diplomás "hülye".

A blogom neve "Összetartozás / Az Élet csupa tapsvihar!", ami annyit tesz, hogy itt ez a bolygó, amelyen élünk 7 milliárdan és együtt kell élnünk. Ha tetszik ha nem összetartozunk, mert ha baj van, akkor a szemünk a környezetet szemléli, hogy ki tud segíteni … (még az ateista is azt mondja amikor haldoklik, hogy Istenem segíts!). Az életünk olyan hogy a taps jót jelent, a vihar rosszat és összepasszoltam e kettőt, "Az Élet csupa taps vihar". Minden irányból sokat mondó a tartalma. Szerintem! 

Legkorábbi gyermekkori emlékem talán Borszék, szüleimmel voltam ott és minden este édesapám vakarta a hátamat, mert azt a mai napig szeretem. Ha el is aludtam, mindig megébredtem és soha nem tudtunk kiegyezni az időtartamban. Akkor neveztem el édesapámat vakarómesternek. Ez 1992-ben volt. 

Bűnös szokásaim a teljesség igénye nélkül a dohányzás, a gyakori kézimunka, a sok beszéd, nagyszájúság. 

Három személy akikre büszke vagyok, természetesen Édesanyám, édesapám és a nővérem. Nem elfogultságból, de tényleg büszke lehetek rájuk. Ha a családon kívül kell megszólalnom, akkor Márton Erika Monika, Jenny Frei és Csiky Eduárd. 

Tíz kedvenc ételem, sorrendbe szelektálva a húsleves, hideg tejszínes gyümölcsleves, tatár beefstake, saláta, szárnyasok mellehúsa, pityókapüré, dzsem, tejbegríz, tejberizs, madártej … 

Egy régi fénykép rólam 

20170924_180145-1-.jpgÉdesanyám, a nővérem és én. Ekkor voltam 10 éves, emlékezetes ez a nap, mert 1997-ben ballagott a nővérem a középiskolából és már akkor szabad szellemű voltam, ami annyit tesz, hogy bátran viselkedtem úgy, ahogy azt a belsőm kívánta. Már akkor megmutatkoztak a melegségem első jelei és vállaltam! Más kérdés természetesen, hogy ezt anno senki nem gondolta, vagy nem vette komolyan. Ez azért sem lehetett másképpen, mert a társadalom, az akkori politikai rendszer és a volt kommunizmus vadhajtásai még nem múltak el nyomtalanul és a téma még nagyon tabu volt. Később ezt én szépen kivirágoztattam. A témába nem mennék ennél mélyebben bele, de sok szavam lenne a társadalomhoz. Talán túl sok is. 

Piercingek vagy tetoválás? Őszintén egyik sem. Egyrészt nem a kultúránk része, más szemszögből meg azt gondolom, hogy divat ma egyik vagy a másik. Aki piercinget tesz, az nagy valószínűséggel nincs megbékélve önmagával és ráadásul divatot követ. Engem különösen nem zavar, tehát mindenkinek van személyigazolványa és szabad akarata. A tetoválás olyan, hogy azt hordani kell életünk végéig, ha nem akkor az orvoshoz megyünk, leszedettjük vagy éppen a rózsából lesz káposzta és nyíltan vállaljuk. Hát ki hogy érzi!

Egy híresség akivel találkoztam, nos senkinek nem kell bemutassam Koncz Zsuzsát a magyar pop - rock élő legendáját, de nem mehetek el Conchita Wurst neve mellett sem, őt is megemlítem.

Életem egyik legbüszkébb napja, ha már itt tartunk, az az a privát főzés, melyet a Duna televízió stábjának ejtettem a Németországban lévő alsó - szászországi Hildesheimban.

Ha nyernék a lottón négy dolgot tennék, vásárolnék egy házat, jogosítványt csinálnék, autót vennék és a szüleimet megajándékoznám egy közös nagy utazással …

Kedvenc idézetem, inkább az egész verset: Wass Albert - ÜZENET HAZA

 
  Üzenem az otthoni hegyeknek:
  a csillagok járása változó.
  És törvényei vannak a szeleknek,
  esőnek, hónak, fellegeknek,
  és nincs ború, örökkévaló.
  A víz szalad, a kő marad,
  a kő marad...
 
 
  Üzenem a földnek: csak teremjen,
  ha sáska is rágja le vetését,
  ha vakond túrja is gyökeret.
  A világ fölött őrködik a Rend,
  s nem vész magja a nemes gabonának,
  de híre sem lesz egykor a csalánnak.
  A víz szalad, a kő marad,
  a kő marad...
 
 
  Üzenem az erdőnek: ne féljen,
  ha csattog is a baltások hada.
  Mert erősebb a baltánál a fa,
  s a vérző csonkból virradó tavaszon,
  Újra erdő sarjad győzedelmesen.
  S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
  a gyilkos vasat rég felfalta már
  s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
  hasznos anyaggá vált a föld alatt...
  A víz szalad, a kő marad,
  a kő marad...
 
 
  Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
  ha egyenlővé teszik is a földdel,
  nemzedéknek őrváltásain
  jönnek majd újra boldog építők,
  és kiássák a fundamentumot,
  s az erkölcs ősi hófehér kövére
  emelnek falat, tetőt, templomot.
 
 
  Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
  ki nem habarccsal és nem embervérrel
  köti meg a békesség falát,
  de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
  és épít régi kőből új hazát.
  Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
  a fundamentum Istentől való,
  és Istentől való az akarat,
  mely újra építi a falakat.
  A víz szalad, de a kő marad,
  a kő marad...
 
  És üzenem volt barátaimnak,
  kik megtagadják ma nevemet:
  ha fordul egyet újra a kerék,
  én akkor barátjuk leszek,
  és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
  Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
  és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
  a víz szalad, de a kő marad,
  a kő marad...
 
 
  És üzenem mindenkinek,
  testvérnek, rokonnak, idegennek,
  gonosznak, jónak,
  hűségesnek és alávalónak,
  annak, akit a fájás űz, és annak 
  kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
  vigyázzatok és imádkozzatok!
  Valahol fenn a magas ég alatt
  mozdulnak már lassan a csillagok,
  s a víz szalad, és csak a kő marad,
  a kő marad...
 
 
  Maradnak igazak és jók,
  a tiszták és békességesek,
  erdők, hegyek, tanok és emberek.
  Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
 
 
  Likasztják már fönn az égben a rostát,
  s a csillagok tengelyét olajozzák
  szorgalmas angyalok.
  És lészen csillagfordulás megint,
  és miként hirdeti a Biblia:
  megméretik az embernek fia,
  s ki mint vetett, azonképpen arat,
  mert elfut a víz, és csak a kő marad,
  de a kő marad.

Mi van a táskámban? Őszinteség határok nélkül, parfüm, dezodor, papír zsebkendő, pénztárca, cigaretta, telefon, kézfertőtlenítő, hordozható hamutál, cigarettatárca, öngyújtó, írószer, papír, határidőnapló, MP4 lejátszó, fülhallgató.

A napom bemutatása annyiból áll, hogy alszok 10ig körül belül, aztán eszek valamit, kávézok, dohányzok, fürdök, fogat mosok, elmegyek dolgozni ( Szerdától - Vasárnapig), este fürdés, fog mosás és blogolás, majd alvás. Szabadnapjaimon, takarítás, mosás, főzés, blogolás, kirándulás, fotózás. Mikor éppen mit tervezek meg. Terveken belül szeretem a spontán dolgokat. Azok a legjobb programok.

Az álom munka számomra az amit éppen csinálok, minden szegmense inspiráló, természetesen hozzátartozik, hogy ne a pénz legyen az Úr és a mindenható. Na hát ezzel mindenhol küzdeni kell, sehol nem a logikus munkamorál felépítése győzedelmeskedik, hanem a pénz. Mindegy, ez hosszú téma.

Kedvenc gyermekkori könyvem, Jókai Mór - A kőszívű ember fiai.

Mitől félek igazán? Ez azért nehéz, mert sok ember sok mindentől fél, csak nem vállalják. Én félek édesanyám halálától, félek a bogaraktól, a kígyóktól, félek sokszor a sötéttől, a barátaim elvesztésétől, édesapám vagy a nővérem elvesztésétől. Összességében bárki halálától. Ez természetes jellenség azt gondolom. Ezekkel együtt vagyunk azok akik vagyunk! 

Legrosszabb szokásaim közt van, hogy hangosan hallgatom a zenét, táncolok bárhol is legyek, mert szabad vagyok és az életet megélem, nem szeretem a korlátokat (ami nem azt jelenti, hogy nem vagyok törvénytisztelő állampolgár). Rossz szokásom, hogy az igazságosság mentén könnyen dörzsölök minden apróságot az emberek orra alá, ezt most már elég jól kezelem, főleg amióta a pszichológia is a tudásom része lett. 

Tíz év múlva, hogy hol szeretnék tartani, azt elég nehezen lehet megállapítani, ugyanis én magam sem vagyok ilyen messzi távlatú gondolkozásban, tervezésben. A blogom terén talán a nagyobb ismertségnek, előadások tartása és egy komoly konyhafőnöki pozíció. 

Valami hiányzik. Igen! Határozottan egy társ. Lelki - testi társ, élettárs. 

Tíz kedvenc dalom, nem tudom, hogy belinkeljem vagy csak leírjam, de ha már ilyen cikkbe fogtam, amely egy bloggerképző 30 napos kihívása csak mivel én későn léptem be, így egyben tálalok mindent, házi parti mindennel: 

Desireless - Voyage, Voyage ( Utazás, Utazás) - azért mert a ritmusa magával ragad, visz, utaztat. 

Vaya con dios - Nah neh nah - mert ez a legelső dal amit megjegyeztem babafejjel, erre már 3 évesen is pörögtem, amikor megjelent. 

Céline Dion - All By Myself - mert a világ csodájának tartom az előadót és az egyik legnehezebb dala, de egyébként is a legtechnikásabb dal. Ezt nem tudja akárki elénekelni hajszálpontosan Céline Dion után! 

Maite Kelly . Sieben Leben für dich ( Hét élet neked) - ami sláger az sláger és ez tökéletesen összerakott slágerdal. 

Kathy Kelly - Inchydoney ( Das kleine Haus am Meer) - A kis ház a tenger mellett, egyszerűen szívet melengető dal, sok emléket felidéz bennem és ez a hang nagyon simogató számomra! 

Tamás Gábor - Gyere velem a Hargitára, egyszerűen otthonom egyik himnusza a pop zenében! Üzenete egyben az én gondolataim, tudom, hogy egyszer hazatérek én is! 

Homonyik Sándor és Vikidál Gyula - Föld és ég gyermekei - annyira nagy és erős a mondanivalója, hogy szinte már tanítani kéne a mai gyermekeknek, de az egész társadalomra is ráférne! 

Koós János - Mondjátok meg Máriának - ez annyira tiszta vallomás, patyolat tiszta férfi orgánum. Egyszerűen a minőség megelevenedik e zene hallatán! 

Koncz Zsuzsa - Békét és reménységet - az ikon egyik ikonikus üzenete dalban! Ezt kívánom mindenkinek az életben! Ez a dal a többi Koncz Zsuzsa dallal együtt örök életűek és vitathatatlan realitásuk bármelyik rendszerben!

Kovács Kati - Kicsi, gyere most - a pop - opera ikon akit egy világ ismer és ez a dal vidám és pozitív üzenettel bír! Kovács Kati minden dala fantasztikus, de most ezt választottam, mert így éreztem most.

Tíz kedvenc dalomat hallgathattátok meg. 

A "kisállat" hallatán az jut eszembe, hogy nem rég születhetett és szeretetre, gyengédségre van szüksége, ölelném, dédelgetném! A boldogság, öröm, gondoskodás  - mit mondhatnék, ezek mind - mind eszembe jutnak. Azt hiszem ez így természetes! 

Öt kedvenc bloggerem, János Zsigus, thequeenbeeofhighschool.blogspot.com, azt hiszem egy igazán remek srác igazán érdekes könyvblogja. Ismerem már vagy ezer éve, sose fogom elfelejteni a találkozásainkat. Ha alkalmam van, mindig olvasom, sok érdekességre rávilágít a történeti szálakkal, az eseményekkel. Olyan, hogy mindig érdekel, mi a folytatás és ezzel a mai napig így vagyok! Balázs Zsolt, dylandtides.blog.hu a sok oldalú blogger, akit megvallok őszintén és nagyon szeretem minden írását. Valami megfoghatatlan számomra benne, ezért, mint a mágnes mindig vissza vonz az internetes környezetébe!  Evelin Kovács, konyvfalok.blogspot.com és Kovács Evuska Írásai. Kedves és aranyos lány, akinél megtalálom mindig a hiányzó szemeket. Köszönöm. Igen fantasztikus ahogy ír, nekem személy szerint nagyon tetszik. Kár, hogy az időm az már nagyon szűkén áll. Adrienn Varga - Czakó veled most találkoztam először, de elsőre megfogott a bloggerképző Facebook -os csoport, arról nem beszélve, hogy a VargAda.blog.hu is fantasztikus. Azt hiszem egy időre levagyok kötve, hogy mit olvassak. Zoltán Nagy, kockazatnelkul.blog.hu, ami maradjunk annyiban, hogy hasznos ha mindig kéznél van. Főleg a mai világban! Megfogó szimpatikus fiatalember és hiteles a tanult ember szerepében. Ez mind meglátszik a blog felépítésén. 

Az utolsó alkalom amikor sírtam, megmondom őszintén, hogy érzékeny vagyok. Nagyon erős az empatikus oldalam és erős a morbid fantáziám is. Nem igazán vallom a régi sztereotípiát, miszerint az igazi férfi nem sír. Szerintem hülyeség. Utoljára láttam egy videót, melyben egy idős nyugdíjas két unokáját neveli és nagyon beteg. A tény műsor bemutatta e családot és a segítő csapatot, akik elvitték Balatonra egy hétre a két gyereket az idős asszonnyal. Addig titokban felújították a házukat. Annyira megható volt számomra, ahogy az asszony arcán megjelent az őszinte hála. Megjelent a lélek és ez nagyon fontos. Megkell tanuljuk, hogy a lelket keressük, mert azt ha látjuk, akkor mindent látunk! Ez tiszta lélektan, tovább menve pszichológia. Érdemes ezeket megosztani egymás közt, mert példaértékű.

A legjobb nyaralás az életemben mindenképp a szüleimmel 2013-ban Balatonon. A szüleim akkor látták először "a magyar tengert". Én másodjára. Fantasztikus volt, ahogy megérkeztünk és láttam a mérhetetlen boldogságot, örömöt a szüleim szemein. Ez az egész valamilyen hála volt részemről, amiért felneveltek, erős és határozott nevelésben részesítettek, de engedték közben a szárnyaim bontogatását. Minden volt a nyaralásban aminek helye van, fürdés, lubickolás, éttermi fénypontozás és fagyizás ezerrel. Természetesen nem hagyhatom ki a fantasztikus römi játékot, napestig játszottunk, egyszerűen nem volt időnk fáradtnak lenni és alvásra sem fordítottunk sok időt. Balaton az én Riviérám, ami teljesen egyértelmű volt számomra, hogy magam is ezt vallom. Ezen belül nekem Fonyód az minden. Igazi központ, ahogy Siófok, Balatonalmádi. Hát ja, Balatonalmádi, apropó a régi filmek egyik alapnyaraló helye. Az összes 1930-as, 40-es, 50-es filmeket sorra vehető, nyaraló, kastély, birtok mind - mind Balatonalmádiban volt/van. Azért különleges ez a nyaralás számomra, mert addig fürödtem más tengerekben, óceánban és a Balaton tudta felülmúlni, annak ellenére, hogy Földrajzilag tó, Biológiailag is tó, de számomra a Magyar tenger, a Magyar óceán! 

dscn0452.jpgLegfontosabb ember az életemben édesanyám. Neki nagyon sokat köszönhetek, mert mindig mellettem állt. Több verset is írtam neki, egyre többször mutatom ki hálámat, mert érzem, hogy a szeretet addig kell teríteni, tálalni, amíg még kézzel fogható dolgos keze, családért dobogó szívverése érezhető. Nagyon jó édesanya, jól ismer és én is jól ismerem. Az azért nagyon fontos, hogy mi egy napon születtünk, tehát semmi más nem lehet természetesebb annál, hogy nekem ő a legfontosabb személy az életemben! Ezt merem vállalni és teljes őszinteséggel leírom, hogy mindig azért imádkozok, hogy én haljak meg előbb, mert elvesztése számomra túlélhetetlen!!! Most biztosan hülyének néztek Kedves Olvasóim, de én így érzek. Ezt az érzést nem tudom megmagyarázni, nem tudom és nem is szeretném letagadni, mert semmi értelme. Annyira finom a lelke és világa, hogy a rossz tulajdonságok is mind jóba borulnak. Annyira van köztünk egy erős szellemi kötelék, hogy ha fáj a fejem, akkor neki is. Érzi azt amit én, pedig több, mint ezer kilométer távolság feszít köztünk. A távol élésem is amolyan terápia mindkettőnknek, kivételesen nekem, hogy szabadon megélhessem meleg identitásomat. Ezt édesanyám elfogadta és természetesen támogat amiben csak tud! Köszönöm és hálás vagyok, KÖSZÖNÖM ÉDESANYÁM!!!!!!!!!!!!heart

Kedvenc sorozatom a Dr. Csont, ami befolyásolta egész életem. Hatására19502251.jpg végeztem el a pszichológia szakot és hatására foglalkozok olyan sokat a blogommal, az írással. A sorozat annyira fontos és elementáris szituációkat, életkörülményeket mutat be, hogy csak és kizárólag tanulni lehetne belőlük. Ott van például az antropológus Temperance Brennan, aki a munkába belefeledkezik, szülők nélkül nő fel és hogy milyen nehezen illeszkedik be a társadalomba. Felfedezhetjük, hogy hogyan alakul ki egy szerelem, hogyan puhítja fel a férfi a nőt, vezeti be a boldogság kapuján a Mennyországba. Munkahelyi protokollt lehet tanulni, helyzetkezelést, konfliktus megoldásokat, a tudás hatalmát is megismerhetjük. A sorozat alapja egy reális élet bemutatása, hisz a főszereplőt alakító színésznő a való életben is antropológusként dolgozik és valójában nem színésznő. Hát nem fantasztikus? Ráadásul Bestseller író! Példakép, azt hiszem vállalható ez a kifejezés.   

Véleményem a függőségről, hát azt hiszem nagyon nehéz ebben megszólalni. Pszichológiai szemmel ez betegség. Olyan fajta betegség, amely mentális téren építi le az embert. Minden függőség kicsiben kezdődik és Isten tudja milyen méretekben ér véget. Mindegy, hogy drogról vagy éppen a cukorról beszélünk, vagy éppen legyen bármi más. A különbség annyi, hogy más és más a folyamat amelyen a szervezet és a lelki - testi állapotunk átmegy. Valamelyik gyorsan végez, van amelyik kitart 80 - 90 éves korunkig. Aztán az sem maradhat ki, hogy az egészségügynek nem érdeke ezt gyógyítani. Abba nem megyek bele, hogy miért. Fontos a függőség esetén letisztázni, hogy az ember akkor válik valaminek a függőjévé, amikor valami hiányzik az életéből. Amolyan pótlás szerű. Ha jól érzi magát tőle, akkor újra és újra magáévá teszi. Erre nagyon jó példám van és engedjétek meg, hogy le is írjam. Nagyon sok heteroszexuális srác megkeres, hogy kíváncsi a homoszexuális szexre. Mit tanácsolok? - kérdezik. Szoktam mondani, hogy ez nem olyan, mint a drog, hogy ha nem tetszik vagy túl sok, akkor elmegyek egy elvonókúrára és ki tudok gyógyulni. Ezt nem szabad kipróbálni csak kíváncsiságból, mert elég egy alkalom, amely ha jól sikerül, akkor egy életre bekebelezett. Nincs ki út! Az agyban olyan érzést tud elültetni, amely időről időre ki fog bújni és késztet arra, hogy újra és újra átéld azt az élményt. Lehet, hogy heteroszexuálisnak vallod magad, de sajnos már nem leszel az soha, biszexuális vagy. Ezt sok fiú letagadja, de ez így van. Nem csak én mondom ezt, hanem nálam okosabb szakpszichológusok, orvosok. Ez a függőség és sajnos ilyen. Az alkoholizmus is onnantól kezdve függőség, hogy ha egy napot kihagysz és remegsz az alkohol hiánya miatt, akkor már alkohol függő vagy és ez alkoholizmus, ha tetszik, ha nem. Ezt is sokan letagadják, de nem értem az embereket, hogy miért jó, ha hazudnak önmaguknak! Kifelé nem tudnak, de önmaguknak nagyon! Nem egyszerűbb bevallani, felvállalni és elkezdeni egy terápiát? Összegezve bármelyik függőség megvonható, elhagyható, kivéve a szexualitást és a kényszer függőségeket, utóbbiak különböző betegségek miatt alakulnak ki, például gyógyszerek szedése élete végéig vagy pelenka hordása.

covers_12885.jpgEgy könyv ami befolyásolta életemet, Agatha Christie, Életem című könyve. Nos legalább hétszer olvastam és online felületen újra elkezdtem. Nagyon sokrétegű nő volt és azt hiszem ha van lélekvándorlás, akkor a lelke mintha az én testemmel is szemezgetett volna, s végül nem engem választott, de leheletét azért rajtam hagyta. Ezt azért is gondolom így, mert nagyon hasonlít az én anyai nagyanyámra és emlékszem kicsi koromban azt hittem, hogy Agatha Christie férfi, aztán amikor láttam az első képet róla, akkor azt mondtam, hogy ő a nagyim, aztán az interneten tettem össze a két információt, hogy Agatha Christie nem férfi, hanem nő és az a személy pontosan akit a nagymamámnak néztem. Mindenki jót nevetett, de a hasonlóságot mindenki elismerte. 20170924_164459-1--masolata.jpg

Ezt a könyvet nagyon tudom ajánlani, hogy egy zseni író hogyan tudja annyira jól megformálni minden gyilkossági történetét, hogy egyszerűen a krimik megkoronázatlan királynőjévé váljon.  Világviszonylatban könyvei sokaságát több mint 37 nyelvre fordították le és több mint 2 milliárd példányban adtak el. Ez rekord és felülmúlni sem tudja senki! Akkora rajongója vagyok, hogy még a múzeumban is jártam, amely Agatha Christie házában alakítottak ki. Fenomenális. Ennek a könyvnek egyébként van egy mellék kiadása is, amelynek a címe: Így éltünk Mezopotámiában.  Egyszerűen megunhatatlan, pontosan azért én is ezen a téren függő vagyok, újra és újra el kell olvassam, mert érzem igényli a szervezetem, a szemem, az eszem, a lelkem s mindenem! 

 

                                           Tschongor Attila

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.