Életképek faluról
"Szeretettel üdvözlők Mindenkit. Szaip Istvánné Mária vagyok, özvegy. Egy Székesfehérvár melletti kis faluban, Kőszárhegyen születtem, de életünk nagy részét Székesfehérváron éltük le. 2 évig éltünk Kecskeméten, ha visszajutnék Magyarországra, oda mennék vissza. Nagyon szívemhez nőtt a város. 12. éve élünk Angliában. (3 fiammal). Érdekes, vágyom haza, de ha ritkán hazajutok, már visszavágyom ide... Talán, mert itt van egy biztos pont, tető a fejünk fölött. Meg van munkája a gyermekeimnek, ami nem elhanyagolható. Nagyon angolosan élünk, a pici kertünk tele van virággal. Állatokat etetünk, madarakat, mókusokat, rókákat. Nagyon otthonosan érzik magukat nálunk. Kaptunk 9 évvel ezelőtt egy pihekönnyű cicát, arra nem számítottunk, hogy 10 kilósra fog megnőni. Mindent megért, okos állat. Verseket régóta írogattam, de csak az íróasztalom fiókjának."
Szeretném megosztani az alkotását. Fogadjátok nagy nagy szeretettel.
Forró, meleg nyári napon
János bácsi pálinkázott.
Melege lett igen nagyon,
Egy kis hideg vízre vágyott.
Látva a kacsaúsztatót
A bajuszán nagyot sodort.
Szlalomozott, belecsúszott.
A sok liba mind gágogott.
János párja, Bözse mama
Kiballagott a nagy zajra.
Meg látván az öreget
Nagy kínjában nevetett.
Azután meg sírva fakadt.
Te vén marha kihúználak,
De nem bírlak és lóg rajtad
Sár és hínár cafatokban.
Bolond vagy te öreg ember
A pálinka lesz a veszted.
Sarkon fordult, konyhába ment.
Öreg Jánost a szomszédok
Kihúzták az úsztatóból.
Viccelődnek, nevetgélnek,
Ha meglátják az öreget.
(megtörtént eset)
