Emlékszem
Akármerre indulok, sírás fojtogat.
Emlékszem szeretteimre, szívemmel-
Lelki szemeimmel, mélységével.
Viharokkal szemben, testem remegésével.
Késői üzenet, most mondanom,
Szeretet és hiányérzet marja létem.
Emlékszem mindenkire, lángolok,
Könnyes szemem fáj, így írok - harcolok.
Életet jelentő bölcső után a sír majd befogad,
De tudom ott a másik oldal, engem vár.
Van még időm, szemem a semmibe réved,
Itt vagyok, kábult szívem, békére vár.
Uram segíts, hogy szolgáljam örök fényed.
Álmodik a tűz, álma gyönyörű, de fájdalmas.
Feledni nem lehet, emelj magadhoz, hatalmas,
Emlékszem, szeretni kell, mert nincs vissza út!
A jók mennek el, s az már örök emlék idebent,
A senki földjén nem ölel két karja senkinek,
Emlékszem, hisz sokan elbúcsúztatok odakint,
S hihetetlen, hogy nem láthatom mosolyotok.
Emlékeim által újra s újra itt vagytok velem,
Őrangyalok vagytok, számítva jösztök hozzám,
Csendesen, visszavárlak titeket, ha valami van,
Mert egy életen át, bármi van, éljetek a szívemmel!
Gyertyák gyújtása helyett költészetbe merülök,
Ami nem örök, az mind mulandó, veszendő.
Emlékszem, az emlékezés örök körforgás,
A feltétel nélküli szeretet, a költészettel örök.
Így halljátok meg szívem dallamát, énekét,
Egyetlen szív, egy csillag fájó üzenetét!
Istenem, boldogságot fordíts részükre,
Légy velük, adj új s új időt számukra.
Én sírok, érzem-látom erre szükség van,
ez segít, s nem szégyellem könnyeim!
(Tschongor Attila)
Marosvásárhelyi
(Sandor Maria, 2018.11.02 12:01)