Kép a tükörben!
Kedves Olvasóim, nektek nem újkeletű, hogy Ausztriában élek és dolgozok immáron négy éve. Ezerszernél is többször hallottam, hogy a magyar a magyar ellensége. Ez így nem igazán helytálló, de ha az ember megtapasztalja, akkor már totálisan megáll a realitás talaján. Megtapasztaltam, jellemző ez mindenhol, mert sokan tényszerűen a jobb élet reményében hagyták el a szülőföldjüket. Ezekben az emberekben sok esetben kialakul egy fajta irigység, amelyet leginkább a saját nemzetiségük ellen keltik életre. Ez már nem változik, csakhogy elfelejtik az ilyen fajta emberek, hogy "ma én, s holnap te!". Nincs összetartás és nincs összetartozás, mit várunk el az Élettől? Mit várunk egymástól? A tiszteletért megdolgozunk mindannyian, de van egy alap amit szolidaritásból és kollégai szempontból, nem szólva az emberi oldaláról illik betartani. Köszönés, segítség és a tisztességes és szép megfogalmazása a gondolatainknak. Ennél több nem kell, de ezt bekellene tartani. Ezen változtatni nagyon nehéz, de szinte nélkül léteznek olyan közösségek, ahol már képtelenség bármin változtatni.
"Talán sosem szorulunk rá, hogy igénybe vegyük a barátok ezer szívességét, apró szolgálatait. De képzeletünkben mégis úgy állnak ők, mint szilárd és ronthatatlan bástyák az élet összes gonoszsága ellen." (Sydney Smith)
Mindig szükséges tartani egy tükröt arcunkkal szemben, gyakran tisztítsuk és nem elfelejteni önvizsgálatba merülni. Ha megismerjük önmagunkat, felismerjük a környezetünket könnyedén és talán még a normális kapcsolatépítésben is nagyobb sikereket tudnánk elérni. Kapcsolatépítés alatt pontosabban baráti-, párkapcsolati-, ismerős- vagy munkakapcsolatokat értek. Bármilyen jellegű legyen a kapcsolat, érte megváltozni nem kell, de jól kialakítani nagyon is fontos. Változni mindenkinek önmaga miatt igazán lényeges. Szakemberek bevonása nem szégyen, de nem is eldobható ötlet, kivitelezési program.
Magyarok, kedves magyarok, ne legyünk egymás ellenségei, nem egyszerűbb lenne egymást felemelni? Mindenki csak zsörtölődik és morgolódik, s észre se veszik sokan, hogy harcolnak az egymás fölérendeltségéért. Azt szeretném felfrissíteni az emlékezetetekben, hogy "aki másnak vermet ás, maga esik bele". Ha már ide eljutottunk, én azt gondolom, hogy a szülőföldünkön is pontosan tény ennek a jelenségnek az életszerűsége és ez alól nem kivétel senki. Beleértve magamat is, pontosan minden pillanatot igyekszek meggondoltan átélni.
Azt eltudom magamról mondani, hogy boldog vagyok és kiegyensúlyozott, igaz néha nagyon érzékeny, amit kihasználnak azok akiknek fogalmuk sincs a közösségi élet alapszabályaihoz és sajnos a felnőtt testhez gyermeki személyiség ragadt. Az ilyeneket nagyon rövid időn belül leseprek az asztalról és apró jelét sem vagyok hajlandó mutatni, hogy érdekel bármilyen szinten is.
Kép a tükörben, te kedves mit látsz a tükörben? Mit mutatsz a külvilágban az a te dolgod, de magadnak mit bizonygatsz az kicsit kínos saját magadra tekintve. Másnak hazudni könnyű, de magának az ember nem tud, ha mégis, akkor az "énkép" nagyon hamis, amiben a szülőnek is óriási a felelőssége.
A mai világ egyik legnagyobb fejtörését a következő kérdés okozza: A kép a tükörben valós vagy hamis?
A kép a tükörben
Terv szerint, a kép a tükörben
nem világosság a sötétségben
nem szabadulás a pokolból
csak egy részlet az útmutatásból.
Mit mutat a tükör, ha belenézel,
külsőd mely giccses és maszatos,
de lelked nem látszik, mely régóta
ékszer a mocsárba taposva.
S talán egyszer a tükör egyszerűnek mutat,
a lelkedet ettől még csak te ismered.
Az élet megmutatja és elkészíti az utat,
hogy a lelked a napsütésben úszkáljon.
Tschongor Attila
