Még fáj ...
Még fáj …
Még fáj az a gyertya,
mely leéget már rég,
és nincs védő bástya -
mélyen váj e régi vég!
Még fáj az a pillantás,
mely égetett akkor,
és nincs még választás -
mar ez olykor - olykor.
Még fáj, egykori múlt,
szívtől lélekig nyúlt,
és könnyem kicsordul,
mi fáj, elmossa vadul!
Nemtelen könnyek gyertek,
bátor remény - szernek,
s mutassatok utat -
mi fáj, érjen kutat.
Érjen öröké fedett kutat!
Véljen mindörökké sírlukat!
Tschongor Attila